Izraelben szabadon engedtek közel ezer rabot a börtönök zsúfoltsága miatt
Jeruzsálem, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Szabadon engedtek közel ezer köztörvényes bűnözőt az izraeli börtönökből az intézmények zsúfoltsága miatt - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.
Átlagosan negyvenegy nappal korábban hagyhatták el túlzsúfolt
celláikat a szabadlábra helyezett rabok, akik között tolvajok és
rablók mellett életellenes bűnözök, szexuális bűnelkövetők,
pedofilok és családjukat bántalmazó férfiak is vannak.
Azért kellett idő előtt kiengedni őket, mert a legfelsőbb
bíróság tavalyi határozata kimondta, hogy a börtönökben biztosítani
kell egy bizonyos minimális lakóterületet a raboknak, de az előírt
egy főre eső cellarészt nem tudták megadni a börtönök, és nem
bővítették kapacitásukat úgy, hogy megfeleljenek az elvárásnak.
A büntetésük befejezése előtt szabadon bocsátott 957 fogoly
közül 238-an családon belüli erőszakért ültek, 42-en pedig szexuális
bűntényért.
A lapnak nyilatkozó szociális munkás szerint a családon belüli
erőszak miatt elítélt férfiak idő előtti szabadulása felelőtlen és
veszélyes a társadalomra, valamint hátrányosan befolyásolja
rehabilitációjukat, mert nem töltöttek elég időt rács mögött ahhoz,
hogy megértsék magatartásuk következményeit, és új életvezetési
módszereket sajátítsanak el.