Átadták a Magyar Nyelvőr Díjakat
Budapest, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Budapest, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Raátz Judit nyelvész, egyetemi tanár és Hódi Éva vajdasági pedagógus vehette át idén a magyar nyelv ápolásáért járó Magyar Nyelvőr Díjakat csütörtökön az Országházban.
"A magyar nyelv a legnagyobb kincsünk, a magyarság összetartó
ereje" - hangsúlyozta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség
közszolgálatért felelős államtitkára a díjátadón. Kiemelte: azok,
akik a magyar nyelvvel foglalkoznak, kiemelt felelősséggel kell hogy
végezzék munkájukat, mert ha anyanyelvünket nem műveljük
megfelelően, akkor a magyar kultúra és az egész magyarság is
széthullik.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány minden évben olyanoknak adja át a
Magyar Nyelvőr Díjat, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért -
emelte ki Keszi István, az alapítvány alapítói képviselője.
Hozzáfűzte: az elismerést minden évben egy határon túli és egy
Magyarországon élő ember kaphatja meg, továbbá az, aki a legtöbbet
tette az alapítvány céljainak megvalósításáért - mondta el Keszi
István.
Raátz Judit a magyar nyelv kutatásáért, oktatásáért,
munkásságáért vehette át az elismerést, Hódi Éva pedig a magyar
nyelv megőrzése és oktatása érdekében végzett külhoni
tevékenységéért részesült az aranyszínű talapzaton álló, gravírozott
tollat ábrázoló díjban és a vele járó pénzjutalomban.
A kuratórium döntése értelmében az idén az alapítványért
legtöbbet tettek díját megosztották és majd azoknak a határon túli
pedagógusoknak adják át, akik tevékenységükkel egész évben segítik a
magyar kultúra megőrzését.
Az alapítvány célja, hogy az 1872-es Magyar Nyelvőr
szellemiségének megfelelően a magyar nyelv megőrzését, kutatását,
ápolását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket
támogassa a határokon innen és túl, valamint erkölcsi és anyagi
elismerésként évről évre átadja a Nyelvőr Díjakat.
(FOTÓ)