A téli szünetben minden nap közlekedik a Gyermekvasút
Budapest, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, ahol többek közt karácsonyi díszbe öltöztettek személykocsikkal is utazhat a közönség.
Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik január 6-ig minden nap
közlekednek, általában a menetrendben meghirdetett, óránként induló
hagyományos személyvonatokkal együtt - közölte a MÁV csütörtökön az
MTI-vel.
Az ünnepek alatt a vonatok óránként járnak, csak az üzemidő
módosul. December 24-én az utolsó járatok jóval hamarabb indulnak a
végállomásokról, Hűvösvölgyből 12:10-kor, a Széchenyihegyről pedig
13:03-kor. December 25-től 31-ig minden nap a téli hétvégi menetrend
érvényes, ekkor a két végállomásról egyaránt óránként indulnak
vonatok.
December 29-én és 30-án a feldíszített adventi kocsikkal
kiegészített, gőzvontatású nosztalgiavonatok is járnak majd, január
1-jén pedig az első vonatok a szokásosnál egy órával később
indulnak. A téli szünet utolsó napján, január 2-án is a téli hétvégi
menetrend érvényes.
A Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeuma a téli szünetben is
látogatható, december 22-én és 23-án, valamint december 27. és
január 2. között minden nap nyitva tart.
A részletes menetrend a Gyermekvasút honlapján érhető el.