Kozák Danuta: a következő évben jóval nehezebb lesz versenyeznem
Budapest, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Az év legjobb kajakosának megválasztott, ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta a téli felkészülés közepén jár, később Dél-Afrikába utazik majd edzőtáborba. A sportoló azt mondta: az idei sikerek után jövőre valószínűleg sokkal nehezebb lesz versenyeznie.
Az UTE 31 éves kajakosa tavaly adott életet kislányának, s idei
visszatérő évében fantasztikus teljesítményt nyújtott: előbb két
aranyat és egy ezüstöt szerzett a belgrádi kontinensviadalon, majd
triplázott a portugáliai világbajnokságon. Mindegyik érmét olimpiai
számban nyerte.
A kiváló szereplés szerinte annak is volt köszönhető, hogy teher
nélkül versenyezhetett.
"Persze volt rajtam nyomás, mert korábban is voltak eredményeim,
de a kihagyás után úgy tértem vissza, hogy nem voltak komoly
elvárások velem szemben. A sikerek tudják nyomasztani az embert, de
idén könnyű volt versenyeznem, a következő évben ez jóval nehezebb
lesz" - idézte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapja Kozák Danutát,
akinek már kislányára, Zorára is figyelnie kell a felkészülés és a
versenyidőszak alatt.
"Most a karácsonyi időszakot nem egyszerű összeegyeztetni, de
Zora nagyon jól bírja. Ő egy üde színfolt az életünkben, így nem
okoz nehézséget, hogy hozzá is kell igazodnunk. Jelenleg a téli
alapozás zajlik, futás, kondi, úszás, a szokásos kajak-kenus munkák,
meleg égövi edzőtáborba pedig majd Dél-Afrikába utazom" - árulta el
London és Rio bajnoka.
A jövő évi legfontosabb versenynek, az olimpiai kvalifikációs
világbajnokságnak Szeged ad majd otthont augusztusban.