Katalán válság - Befejezik az éhségsztrájkot az előzetes letartóztatásban lévő katalán politikusok
Madrid/Barcelona, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Befejezi az éhségsztrájkot az előzetes letartóztatásban lévő négy katalán politikus - jelentette be szóvivőjük csütörtökön Barcelonában.
Pilar Calvo hangsúlyozta: a tiltakozó akció elérte célját, mert
azzal "láthatóvá" vált a fogvatartottak helyzete, illetve mert az
alkotmánybíróság már elkezdett foglalkozni a jogorvoslati
kérelmeikkel. "Nem véletlenül" - jegyezte meg.
Jordi Sánchez, Josep Rull húsz, Jordi Turull és Joaquim Forn
pedig tizenhét nappal ezelőtt kezdett éhségsztrájkba, mivel ügyükben
igazságtalannak és diszkriminatívnak tartották az alkotmánybíróság
eljárását.
Beadványaikat, amelyekben egyebek mellett az előzetes
letartóztatásuk ellen tiltakoztak, az alkotmánybíróság ugyan
eljárásba vette, de jogerős döntést még nem hozott.
A tavaly októberben leváltott autonóm katalán kormány tagjai
szerint az alkotmánybíróság ezzel akadályozta, hogy panasszal
élhessenek az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, amelyhez csak azután
fordulhatnak ha minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítettek.
A politikusok hétfőn negyven európai vezetőnek, köztük Theresa
May brit kormányfőnek, Emmanuel Macron francia elnöknek, Angela
Merkel német kancellárnak és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnöknek
küldtek levelet, amelyben beszámoltak akciójukról és annak céljáról,
így emelve nemzetközi szintre a tiltakozást.
Szerda este Katalónia több korábbi vezetője, köztük Carles
Puigdemont volt elnök is az éhségsztrájk befejezésére szólította fel
a négy függetlenségpárti politikust. Életben kell maradniuk, meg
kell őrizniük egészségüket, hogy az eljárásban meg tudják védeni
magukat és részt vehessenek az ország jövőjének alakításában - állt
a levélben.
Az alkotmánybíróság a múlt héten kezdte el napirendre venni a
különböző katalán politikusoktól beérkezett panaszokat, amelyből
összesen eddig mintegy harmincat kaptak.
A testület visszautasította azokat a vádakat, miszerint
szándékosan késleltetné ezeknek az ügyeknek a feldolgozását,
hangsúlyozva, hogy minden esetben betartja a törvényben előírt
határidőket.
A spanyol legfelsőbb bíróságon várhatóan jövő január második
felében indulhat meg a per 18 politikus és civil szervezeti vezető
ellen a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri
erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése,
valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.