Szabadon felhasználhatóvá válnak Lehár Ferenc és Kozma Lajos művei
Budapest, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Szabadon felhasználhatóvá válnak az 1948-ban elhunyt alkotók - mások mellett Lehár Ferenc zeneszerző, Kozma Lajos építész, iparművész és Markovits Rodion (Markovits Jakab) író - művei 2019. január 1-től.
Az Európai Unió hatályos szabályozása alapján december 31-én
minden olyan alkotás szerzői jogi védettsége megszűnik, amelynek
szerzője 70 éve, tehát 1948-ban hunyt el. Ennek értelmében a
külföldi alkotók közül például Gandhi, Eisenstein és a dadaista Kurt
Schwitters munkássága is szabadon felhasználhatóvá válik 2019
elejétől - közölte a szerzői jogok kommunikációjával foglalkozó cég
csütörtökön az MTI-vel.
A közkincsbe kerülés alapján ezen alkotók művei engedélykérés és
jogdíjfizetés nélkül, tehát gyakorlatilag teljesen ingyen és
szabadon használhatók fel. A szerzői jogi védelem idővel lejár
ugyan, de a szerző névjoga nem.
A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző
életében és halála után 70 évig védi a műveket. Ebben az időben csak
a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a
verseket, regényeket, zeneműveket, fotó-, film- és képzőművészeti,
valamint építészeti alkotásokat.