Kreml: orosz-észak-koreai csúcstalálkozó lesz áprilisban Oroszországban
Moszkva, 2019. április 18., csütörtök (MTI) - Vlagyimir Putyin orosz elnök április második felében Oroszországban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - közölte csütörtökön honlapján a Kreml.
Kim Putyin meghívására érkezik majd a csúcstalálkozóra. Az
észak-koreai vezető lehetséges vizitjével kapcsolatban már tavaly
több forgatókönyv is felmerült. Szó volt egyebek között arról, hogy
Kim részt vesz a Vlagyivosztokban szeptemberben megtartott Keleti
Gazdasági Fórumon. Ez az elképzelés nem valósult meg, de az orosz
vezetés részéről többször is elhangzott, hogy a politikust bármely,
számára alkalmas időpontban szívesen látják.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség a hét elején azt jelentette,
hogy a csúcsot a jövő héten, valószínűleg Vlagyivosztokban fogják
tető alá hozni, ahol Kim vonatja Peking felé tartva meg fog állni.
Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó korábban bejelentette, hogy
Putyin részt vesz majd az április 26-án és 27-én a kínai fővárosban
megtartandó Egy övezet - egy út nemzetközi fórumon.
Az Interfax orosz hírügynökség csütörtökön egy meg nem nevezett,
jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy az észak-koreai
vezető kabinetfőnöke, Kim Cshan Szon Vlagyivosztokban tartózkodik,
"valószínűleg a találkozó előkészítése miatt". Szerdán a japán Fuji
TV közölt egy fotót, amelyen szerinte a phenjani funkcionárius éppen
szemlét tart a vlagyivosztoki pályaudvaron. A tévétársaság
rámutatott, hogy Kim külföldi útjainak előkészítése az elnöki
hivatal vezetőjének feladata.
A Kyodo News orosz kormányforrásra hivatkozva azt írta, hogy
magas rangú észak-koreai tisztségviselő járt Vlagyivosztokban és
hogy Oroszország április 24-én és 25-én készül fogadni Kim Dzsong
Unt. A japán hírügynökség szerint Kim Cshan Szon, aki az
amerikai-észak-koreai csúcstalálkozók előtt Szingapúrba és Hanoiba
is ellátogatott, márciusban Moszkvában és Vlagyivosztokban is járt.
A vlagyivosztoki repülőtér vezetése az Interfax szerint szerdán
közölte, hogy jövő héten az észak-koreai AirKoryo légitársaság egyik
gépét szándékozik fogadni. Sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy
a csúcstalálkozót a Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij-szigeten
fogják megtartani, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemen, ahol április
24-én és 25-én "hivatalos küldöttségek látogatása" miatt
szüneteltetni fogják az oktatást.
Putyin tavaly januárban, vagyis még az amerikai-észak-koreai
csúcstalálkozókat megelőzően, "abszolút kompetens és már érett
politikusként" jellemezte Kimet, aki szerinte a nukleáris
robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával
"megoldotta stratégiai feladatát". Az orosz elnök azt hangoztatta
akkor, hogy a realitásokból kiindulva, óvatosan, tárgyalásos úton
kell megoldani a Koreai-félsziget atommentesítésének feladatát. Úgy
vélekedett, hogy ez végeredményben megvalósítható, ha a folyamat
összes részvevője, köztük az észak-koreaiak is biztosak lehetnek
abban, hogy biztonságuk nukleáris fegyver nélkül is szavatolható.