KSH: a legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel tavaly
Budapest, 2019. április 19., péntek (MTI) - Tavaly tizedével nőtt a lakáshitel-állomány, a felvett lakáshitelek összege pedig harmadával, a legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
A KSH adatai szerint a lakáshitel-állomány 2018. december 31-én
3324 milliárd forint volt, 10,3 százalékkal nagyobb a 2017. véginél,
miközben a GDP-hez viszonyított aránya megegyezett az egy évvel
korábbival (7,9 százalék). A devizahitelek állománya 2018 végére már
csak 3,5 milliárd forintot tett ki. A teljes hitelállományon belül
az állami támogatás nélküli hitelek aránya a 2017. végi 79
százalékról tovább nőtt, és meghaladta a 82 százalékot.
A múlt évtől megváltozott a lakáshitelek minősítése, az eddigi
kategóriákat (problémamentes, külön figyelendő, átlag alatti, kétes,
rossz) felváltotta a teljesítő kitettség és a nem teljesítő
kitettség kategóriája. Az új minősítési kategóriák alapján a
teljesítő hitelek aránya elérte a 95 százalékot, ami lefedi a
2017-es problémamentes hitelek arányát (93 százalék), a nem
teljesítő kitettség 5,1 százalékos aránya pedig lényegében követi az
átlag alatti, kétes és rossz minősítések együttes arányát (4,4
százalék 2017-ben)). Az átstrukturált lakáshitelek a teljesítő
hitelek 1,4 százalékát tették ki, miközben ez az arány a nem
teljesítő hitelek esetében 33 százalék volt (utóbbi esetben minden
harmadik hitel átstrukturált).
A korábbi minősítési kategóriák szerint 2017 decemberére 16 ezer
hiteladós törlesztési késedelme volt 31-60 nap közötti, 29 ezer
adósé 61 nap fölötti, a 2018-tól alkalmazott új besorolás szerint a
nem teljesítő hitelek száma 34 ezer volt.
Az engedélyezett hitelek száma 2018-ban 13 százalékkal, összege
egyharmaddal nőtt a megelőző évhez képest. Az egy engedélyezésre
jutó átlaghitel 2018-ban elérte a 7,9 millió forintot, ami 1,2
millió forinttal több, mint 2017-ben.
Tavaly az engedélyezett lakáscélú hitelek számának 8,4,
összegének 7,8 százaléka volt államilag támogatott, arányuk az előző
évihez képest csökkent, akkor 14, illetve 15 százalékot tett ki. Az
államilag támogatott hitelek száma 2017 óta közel egyharmaddal,
összege 29 százalékkal mérséklődött, ezalatt a támogatás nélküli
hitelek száma közel 17 ezerrel (20 százalékkal), összege 238
milliárd forinttal (43 százalékkal) emelkedett.
A pénzintézetek 2018-ban közel 109 ezer lakáshitelt
folyósítottak, 823 milliárd forint értékben. Az előző évhez képest a
hitelek száma több mint 4 ezerrel (4,1 százalékkal), összege 218
milliárd forinttal (36 százalékkal) nőtt.
A lakáshitelezésben továbbra is a használt lakások vásárlása
dominált, tíz folyósított lakáshitelből hét ezt a célt szolgálta. A
használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek összege tavaly 596
milliárd forintra bővült, ami 35 százalékkal több, mint egy évvel
korábban. Az építéshez nyújtott hitelek száma 4,8 százalékkal,
összegük 17 százalékkal nőtt. Az átlagos hitelösszeg 500 ezer
forinttal, 4,8 millió forintra emelkedett.
Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek ennél gyorsabban nőttek,
számuk közel egyharmaddal, összegük majdnem a duplájára emelkedett.
Az egy új lakás vásárlására folyósított hitel összege ennek
megfelelően egy év alatt 7,6 millióról 11 millió forintra nőtt. Az
új lakások építésére vagy vásárlására folyósított hitelek összege
együttesen megközelítette a használtlakás-vásárlásra felvett
hitelösszeg egynegyedét.
A használtlakás-vásárlásra folyósított hitelek és a
használtlakás-tranzakciók éves számának összevetése alapján a
lakáshitelből megvalósuló vásárlások aránya meghaladja a 40
százalékot.
A korszerűsítési, bővítési hitelek száma 2018-ban 1533-mal (11
százalékkal), összegük 8,8 milliárd forinttal (negyedével) nőtt az
egy évvel korábbihoz képest, miközben az átlagos hitel értéke 2,6
millióról 2,9 millió forintra emelkedett.
A 2017-ben folyósított lakáscélú hitelek átlagos futamideje 14,8
év volt, 2018 végére 15,3 évre emelkedett. A lakásépítési hitelek
futamideje a leghosszabb, elérte a 17,5 évet, ezt az új lakás
vásárlásoz kapcsolódó hitelek követik (17,4 év), de a futamidő a
használt lakások hiteleinél is meghaladta a 15 évet.
A szabályozási környezet a KSH szerint ösztönzi a
lakáshitelezést. A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő (NET
Zrt.) a nem teljesítő hitelek felszámolása révén hozzájárult a
lakáshitelezés bővüléséhez. Emellett kiemelt jelentőségű a piac
szempontjából a 2016 elején elindított otthonteremtési program, ezen
belül a bővített csok, a lakásépítési áfa csökkentése, az
áfa-visszaigénylés lehetősége és az államilag támogatott hitel.
A hitelintézetek által folyósított családi otthonteremtési
támogatások száma 7,2 százalékkal (31 202-ra), összegük 1,8
százalékkal (71,3 milliárd forintra) nőtt tavaly 2017-hez képest. A
támogatásokat elsősorban használt, másodsorban új lakásokra vették
igénybe (az esetek 61, illetve 37 százalékában). A teljes összeg 39
százalékát fordították használt, 61 százalékát új lakásra. Az egy
folyósításra jutó átlagos összeg használt lakás vásárlása esetén 1,4
millió, új lakás építésekor 2,7 millió, új lakás vásárlásakor pedig
6 millió forint volt.