KSH: májusban is nőtt az ipari termelés
Budapest, 2018. július 12., csütörtök (MTI) - Májusban az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,8 százalékkal emelkedett - erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és
munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,9 százalékkal
emelkedett.
A járműgyártás kibocsátása idén májusban 5,2 százalékkal
elmaradt az egy évvel korábbitól. A közúti járműalkatrész
gyártásának volumene 1,0 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a közúti
gépjármű gyártásáé 11,7 százalékkal visszaesett. A számítógép,
elektronikai, optikai termék gyártása 4,9 százalékkal nőtt. Ezen
belül a híradástechnikai berendezések gyártása kiugróan, 53
százalékkal bővült, azonban az elektronikus fogyasztási cikk gyártás
3,9 százalékkal csökkent.
Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,8 százalékkal
emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva, elsősorban az
összes értékesítés 62 százalékát adó hazai eladások növekedése
miatt, miközben a kivitel stagnált. A legnagyobb súlyt képviselő
húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártás 5,9 százalékkal
nőtt, a tejfeldolgozás azonban 6,5 százalékkal elmaradt az egy évvel
korábbitól.
Az ipari export volumene 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel
korábbihoz mérve. A feldolgozóipari exportértékesítés 35 százalékát
adó járműgyártás kivitele 10,2 százalékkal visszaesett. Ugyanakkor a
feldolgozóipari export 15 százalékát adó számítógép, elektronikai,
optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 5,7 százalékkal nőttek.
A villamosberendezések exportja 12,7 százalékkal meghaladta az egy
évvel korábbit, a gépexport viszont 12,0 százalékkal visszaesett. A
vegyipar exportja 11,5, a gumiiparé 9,3, a gyógyszergyártásé 4,6
százalékkal nőtt.
Az ipar belföldi értékesítése 2,9, ezen belül a feldolgozóiparé
7,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos hónapjában. A
járműipar belföldi forgalma 16,2 százalékkal, nőtt a
villamosberendezések és a gépgyártás eladásai azonban 1,1, illetve
12,1 százalékkal, a számítástechnikai eszközök eladása 11,5
százalékkal csökkent. A vegyipar és a gumiipar belföldi értékesítési
volumene 21,3, illetve 20,7 százalékkal emelkedett, a
gyógyszereladások 8,0, az élelmiszeriparé 6,4 százalékkal nőtt
tavaly májushoz mérve.
Összességében a beruházási javakat gyártó ágazatok belföldi
eladásai 7,4 százalékkal nőttek éves összevetésben a tartós
fogyasztási cikkek értékesítése 1,5 százalékkal csökkent, de az
összes fogyasztási cikk forgalma 6,8 százalékkal nőtt.
Az év első öt hónapjában 3,1 százalékkal nőtt az ipari
kibocsátás az előző év azonos időszakával összevetve, a belföldi
eladások 5,1, az exportértékesítés volumene 1,1 százalékkal
emelkedett.
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének
volumene 3,2 százalékkal nagyobb volt a tavaly májusinál, az
exportrendelések 3,7, a belföldiek, 0,1 százalékkal emelkedtek. A
teljes rendelésállomány 6,2 százalékkal elmaradt az egy évvel
korábbitól, az exportrendelések 7,0 százalékkal estek vissza, a
belföldi rendelések 5,9 százalékkal nőttek. (GRAFIKA)