Magyar-román határ menti egészségügyi fejlesztések uniós forrásból
Debrecen, 2018. július 12., csütörtök (MTI) - Az Interreg Románia-Magyarország 2014-2020 program keretében több mint 9,4 millió euró összértékű egészségügyi infrastrukturális fejlesztés valósulhat meg európai uniós forrásból négy-négy határ menti megyében - közölte a hajdú-bihari, illetve a romániai bihari beruházásokat bemutató sajtótájékoztatón a két megyei önkormányzat elnöke csütörtökön Debrecenben.
Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke és
Pásztor Sándor, a Bihar megyei Tanács elnöke egyaránt azt várja a
fejlesztésektől, hogy a határ mindkét oldalán javul a lakosság
egészségügyi ellátása.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatásával Berettyóújfalu
önkormányzata is bekapcsolódhatott a román-magyar, határon átnyúló
programba - jelezte a közgyűlés elnöke.
Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere a helyi gróf Tisza
István kórházat érintő fejlesztések közül kiemelte, hogy új
gyógyászati részleget - súlyfürdő, hidroterápia, masszázs,
balneoterápia - alakítanak ki a strandfürdő uszodájának első
emeletén. Oda helyezik át a kórház mozgás rehabilitációs
járóbeteg-szakrendelését is. A beruházással a jelenlegi 18,5 ezer
helyett 20-25 ezer beteg ellátását tudják majd megoldani.
A berettyóújfalui beruházás több mint 882 ezer euróba kerül,
amelynek 85 százalékát az Európai Unió, 10 százalékát a magyar
állam, 5 százalékát az önkormányzat finanszírozza - tette hozzá.
Román oldalon a projekt vezetője a Bihar Megyei Tanács, további
partnerek Nagyvárad, Margitta, Nagyszalonta, Élesd és Belényes
önkormányzatai, valamint a Nagyváradi Egyetem Orvosi és
Gyógyszerészeti Kara - jelezte Pásztor Sándor a sajtótájékoztatón.
A Bihar megyei Tanács elnöke elmondta azt is, hogy Bihar
megyében 150 ezer magyar él a határ mentén, akiket különösen
érintenek az egészségügyi fejlesztések, amelyek közül kiemelte a
nagyváradi onkológiai központ beruházást és korszerű műszerekkel
történő ellátását, illetve a bihari hegyekben két menedékház
egészségügyi felszerelését.
Utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy őszi időszakban minden második
turista Kelet-Magyarországról érkezik a térségbe. Az ő biztonságukat
is szolgálja majd annak az infrafényes keresőrendszernek a
telepítése, amellyel gyorsan megtalálhatják a hegyekben elkóborló
turistákat.
Vitányi István (Fidesz), a berettyóújfalui térség országgyűlési
képviselője elismerően szólt a hajdú-bihari önkormányzat és a Bihar
megyei Tanács egyre bővülő, gazdasági eredményeket is felmutató
kapcsolatáról.
A bihari térség egyik kitörési pontjának nevezte a turizmust,
azon belül is a gyógyturizmust, amelyhez jelentősen hozzájárulhatnak
a most bejelentett egészségügyi fejlesztések - tette hozzá a
képviselő.