Meghosszabbíthatja afganisztáni misszióját a NATO
Brüsszel, 2016. május 20., péntek (MTI) - Afganisztán stabilitása érdekében arról döntöttek a NATO-tagországok külügyminiszterei, hogy meg kell hosszabbítani a katonai szövetség missziójának működését 2020-ig, amelyről a varsói csúcstalálkozón születhet megállapodás - közölte Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a NATO-tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozását követően.
Elmondta, hogy az afgán hadsereg bizonyította elszántságát,
bátorságát és magas fokú szakmai felkészültségét a folyamatosan
fennálló komoly biztonsági fenyegetettséggel szemben. Ugyanakkor az
ország területén tevékenykedő terrorista sejtek és szabadcsapatok
veszélyeztetik az ország stabilitását - tette hozzá.
Az eredeti terv szerint az észak-atlanti szövetség 2016 végén
vonná ki csatapatait Afganisztánból, de a NATO-tagállamok
külügyminiszterei most úgy döntöttek, hogy a helyzet még nem érett
meg erre. Azt javasolták, hogy a NATO hosszabbítsa meg afganisztáni
misszióját 2020-ig az ország és a térség stabilitása érdekében -
mondta.
Reményét fejezte ki, hogy a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón
megállapodás születik erről.
Kiemelte, hogy a NATO-országok közül többen támogatásukról
biztosították a szövetség Afganisztánt segítő pénzügyi partnerségét
a 2016-os határidőt követően is. A támogatás kiterjed az afgán
biztonsági erők kiadásaira is - mondta, hozzátéve: évente legalább 5
milliárd dollárra lenne szükség.
Stoltenberg újságírói kérdésre elmondta, hogy a hűvös NATO-orosz
viszony miatt - amelyet az ukrajnai helyzet okozott - még a július
8-9-i varsói NATO-csúcstalálkozó előtt újabb tanácskozást
kezdeményez Oroszországgal.
A 28 NATO-tagország külügyminiszterével folytatott megbeszélésen
egyetértés mutatkozott abban, hogy az Oroszországgal folytatandó
politikai párbeszédnek a védelemre és az elrettentésre kell
támaszkodnia.