Megnyílt a 28. Debreceni Tavaszi Tárlat
Debrecen, 2019. március 17., vasárnap (MTI) - Hatvanhat alkotó 88 műve látható a festészetet középpontba állító 28. Debreceni Tavaszi Tárlaton, amely vasárnap nyílt meg a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében.
Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a megnyitón elmondta:
a tavaszi tárlat a helyi képzőművészeti élet fontos bemutatkozási
állomása. A helyi képzőművészek sajátos helyzetben vannak, mert nem
áll rendelkezésükre teljeskörűen kiépített intézményes háttér. Ezért
a város a saját eszközeivel, galériák működtetésével, műtermek,
műteremlakások biztosításával igyekszik segíteni az alkotói
tevékenységet.
Debrecenben rendkívül erős a művészeti oktatás terén az
általános és középiskolák szerepe, ugyanakkor jelenleg még hiányzik
az egyetemi szintű képzés - jegyezte meg.
Az alpolgármester közölte: a következő időszakban céljuk a
kortárs képzőművészet újratervezése a helyi kulturális színtereken
belül. A többi között a b24 galériát olyan kulturális komplexummá
szeretnék alakítani, amely jelentősen hozzájárul a város művészeti
életének fellendítéséhez, belföldi és nemzetközi láthatóságának
növeléséhez. A zsidó hitközséggel együttműködve pedig megnyitják a
Pásti utcai ortodox zsinagóga kortárs kiállítóhelyét, amely eddig
csak alkalmanként működött.
A Debreceni Tavaszi Tárlat anyagát Aknay János Kossuth- és
Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos
Egyesületének (MAOE) elnöke, a Magyar Művészei Akadémia tagja,
Hérics Nándor Munkácsy-díjas képzőművész, Gáll Ádám Munkácsy-díjas
festőművész, Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész és Tamus
István grafikusművész bírálta el, a zsűri csaknem 200 alkotásból
választotta ki 66 művész 88 munkáját, amelyet április 22-ig
láthatnak az érdeklődők. A tavaszi tárlat nívódíját Drienyovszki
János és Kurucz Petra szobrászművészek vehették át.