Nemzetközi Fair Play Bizottság - Magyar sportoló is a díjazottak között
Budapest, 2019. március 17., vasárnap (MTI) - Az evezős Gosztonyi László Péter révén magyar sportolót is elismerésben részesít a Nemzetközi Fair Play Bizottság.
A szervezet vasárnapi közleménye szerint a végrehajtó bizottság
a hétvégén Budapesten tartotta idei első ülését. A Kamuti Jenő
vezette testület számos fontos döntést hozott, többek között
határoztak a nemzetközi fair play díjazottakról is. A hétvégi ülésen
több mint 40 jelölést vitattak meg a tagok, majd hoztak döntést az
elismerésekről.
A világ minden tájáról beérkezett javaslatok közül idén egy
magyar sportoló elismeréséről is határoztak: az evezős Gosztonyi
László Péter a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnökéről,
Jacques Rogge-ról elnevezett ifjúsági kategória trófeáját veheti
majd át fair play cselekedetéért. A tavaly júliusi magyar bajnokság
1000 méteres távján az akkor 13 éves versenyzőt győztesnek hirdették
ki a célba érkezés után. Ő maga ezt nem így érezte, ezért jelezte a
bíróknak, hogy szerinte nézzék meg a célfotót. Neki lett igaza, a
fotó alapján nem ő, hanem egy versenyzőtársa lett a táv győztese, ő
pedig így második helyen végzett.
A díjazottak listáját, valamint az idei díjátadó helyszínét és
időpontját később teszi közzé a testület.