Megválasztották Markus Södert a bajor CSU elnökének
Berlin, 2019. január 19., szombat (MTI) - Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt szombaton Münchenben, a párt rendkívüli kongresszusán.
A tisztségért egyedüli jelöltként induló politikust a küldöttek
87,4 százaléka támogatta. Elődje, Horst Seehofer több mint tíz év
után távozott a tisztségből. Munkája elismeréseként megválasztották
a CSU tiszteletbeli elnökének. Ez nem jelenti Horst Seehofer
visszavonulását, a 69 éves politikus továbbra is belügyminiszter a
szövetségi kormányban.
Markus Söder az 1945-ben alapított, csak Bajorországban működő
CSU kilencedik elnöke. Az 52 éves politikus alacsonyabb
támogatottsággal kezdi meg pártvezetői tevékenységét, mint annak
idején Horst Seehofer, akit a kongresszusi küldöttek 90,3 százaléka
támogatott 2008 októberében, amikor első alkalommal nyerte el az
elnöki tisztséget.
Markus Söder tavaly március óta kormányfő Bajorországban, ebben
a pozícióban is Horst Seehofert váltotta. A tavaly októberben
tartott tartományi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető
kampányban sokáig a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a
berlini vezetés menekültügyi politikájának kritikájára
összpontosított, azaz szerepe volt abban, hogy a menekültügy körüli
viták a szakítás szélére sodorták a CDU/CSU pártszövetséget.
A CSU a párt 1950 óta a leggyengébb eredményt érte el a
Landtag-választáson, és elveszítette abszolút többségét a müncheni
tartományi gyűlésben.
Söder a szombati kongresszuson elmondott beszédében kitartott a
CSU-t a politikai spektrum közepére helyező új irányvonal mellett.
Hangsúlyozta: pártelnökként az a célja, hogy a helyes
következtetéseket vonja le a kevéssé sikeres tavalyi év
fejleményeiből. Ezek közé tartozik, hogy "konzervatívnak lenni nem
elég", a CSU-nak a szociális és a liberális irányzatát is meg kell
jelenítenie.
Az is elengedhetetlen, hogy a párt ismét jobban megragadja a
bajorok "életérzését", ezért nyitnia kell a fiatalok és a nők felé,
de törzsszavazóiról sem szabad megfeledkeznie.
Javítani kell a viszonyt a CDU-val, "új fejezetet" kell nyitni a
pártszövetség történetében - hangsúlyozta Söder. Mint mondta, a CSU
továbbra sem a CDU bajor tartományi szervezete, hanem önálló
tényező, de arculatát a jó testvérpárti viszony megőrzésével kell
erősítenie, így egyensúlyba kell hoznia "a profilt a stílussal", a
hangos viták után pedig az együttműködés eredményességére, "a
hatáskeltés helyett a hatékonyságra" kell törekednie.
Arról is szólt, hogy "nacionalisták és populisták" Európa
megosztására törekednek, de a CSU "ősi európai pártként" szembeszáll
velük.
Ezzel kapcsolatban a kongresszus egy másik fő szónoka, Manfred
Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) választási
csúcsjelöltje hangsúlyozta, hogy a CSU "megvédi Európát".
A CSU-s politikus hangsúlyozta, hogy pártja nagyon komolyan
veszi az EP-választást, mert az a helyzet fenyeget, hogy a mások
mellett az olasz Matteo Salvini és a lengyel Jaroslaw Kaczynski
vezette erők, vagyis olyan pártok kerülnek többségbe, amelyek "a
nacionalizmusuk, az egoizmusuk és a populizmusuk miatt" elutasítják
a partnerségen és a kompromisszumokon alapuló politikát.
(FOTÓ)