Minimálisan javult a munkavédelmi szabályok betartása az első negyedévben az előző évihez képest
Budapest, 2018. június 4., hétfő (MTI) - Minimális javulás tapasztalható a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben Magyarországon az egy évvel korábbi szinthez képest, az ellenőrzött 3045 munkáltató 71,5 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök, ami 5,4 százalékpontos javulást mutat az előző év azonos időszakához képest - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya a tárca honlapján.
Az ellenőrök 66 esetben, összesen 22,77 millió forint
munkavédelmi bírságot szabtak ki az első három hónapban. Az
egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre
vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 97 143 munkavállaló
munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók
67,6 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot, míg egy évvel
korábban ez az arány még 69,5 százalék volt - derül ki a
jelentésből.
A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan
körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 28 százalékának
súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány némi
javulást mutat a 2017. január-márciusi időszakban mért 30,7
százaléktól.
Az ellenőrzések elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a
gépipar és a mezőgazdaság területére irányultak, ahol a
munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb
és súlyosabb is. Az összes intézkedés 56,7 százaléka munkavédelmi,
31,4 százaléka munkabiztonsági, 11,9 százaléka pedig
munkaegészségügyi intézkedés volt - ismertették.
A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 10,3 százaléka a
villamosbiztonsági hiányosságokból, 9,5 százaléka pedig a nem
megfelelő munkaeszközök biztosításából adódott. Intézkedniük kellett
a felügyelőknek még a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő
kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok
megszegése és a munkavédelmi ismeretek hiánya miatt is, az összes
eljárás 6,3 százaléka, illetve 5,3 százaléka volt ilyen.
Az év első három hónapjában a munkavédelmi hatóság 15 esetben
szabott ki eljárási bírságot és 10 esetben közigazgatási bírságot
1,26 millió forint, illetve 585 ezer forint értékben - tették hozzá.