MNB: a cél, hogy Magyarország is a legfejlettebb országok közé tartozzon
Budapest, 2018. július 12., csütörtök (MTI) - Az ország versenyképességének javítását szolgáló legújabb, 180 pontos csomagját azzal a szándékkal állította össze a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy Magyarország is felzárkózzon a világ legfejlettebb államai közé - mondta Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóságának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A 180 pontos csomagot kedden adta át a jegybank a Nemzeti
Versenyképességi Tanácsnak. A javaslatok célja a magyar gazdaságban
- elsősorban a külső-belső egyensúlyi és adósságmutatókban, valamint
a munkapiacon - kialakult pozitív trendek fenntartása mellett a
termelékenység javítása, a teljes foglalkoztatás, valamint a
demográfiai fordulat megalapozása
Baksay Gergely elmondta: úgy gondolják, a 180 pontos javaslat
része lehet egy olyan reformcsomagnak, amelynek segítségével
Magyarország egy-két évtizeden belül bekerülhet a legfejlettebb
országok közé. Összesen 14 területen tettek javaslatokat, amelyeket
két nagy csoportba lehet sorolni; az első a humántőke, ami
Magyarországon a legjelentősebb erőforrás, a második pedig a kis- és
középvállalatokat célzó gazdasági intézkedések.
Az MNB igazgatóságának vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című
műsorában megjegyezte, Magyarországon nagyon elaprózott a kis- és
középvállalati struktúra, Németországhoz és Ausztriához képest túl
sok a két-három főt foglalkoztató cég. Úgy vélte, ha sikerülne
közelíteni az említett országok szerkezeti jellemzőihez, akkor
jelentős fejlődést lehetne elérni.