Módosulnak a tombolajáték szervezésének szabályai
Budapest, 2020. július 15., szerda (MTI) - Több ponton is egyszerűsítette a tombolajátékok szabályozását a szerencsejáték törvény módosítása - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Szerencsejáték Felügyelet.
A módosítás alapján a kibocsátható sorsjegyek legmagasabb
összértéke 500 ezer forintról 2 millió forintra nő, így a szervezők
a továbbiakban 5000 darab vagy 2 millió forint összértékű sorsjegy
kibocsátására jogosultak. További könnyítés, hogy közjegyző
jelenléte nélkül is lebonyolítható a játék. Ebben az esetben a
szervező köteles a sorsolás lebonyolításáért felelős háromtagú
sorsolási bizottságot kijelölni, amely a sorsolásról jegyzőkönyvet
vesz fel. Ennek hiányában a sorsolásról továbbra is közjegyzői
okiratot kell kiállítani.
A közlemény szerint a tombolajáték speciális jellege miatt az
összes nyereményt át kell adni a rendezvényen jelen lévő
játékosoknak, a sorsolás után nem maradhat át nem vett nyeremény. A
módosított szabályozás rögzíti továbbá, hogy egy bejelentés alapján
kizárólag egy tombola-sorsolás szervezhető. Hírközlő eszköz útján,
például a világhálón a játék nem szervezhető, és továbbra sem
megengedett készpénz nyereményként történő kisorsolása.
Változatlan feltétel az is, hogy a szervező a játék meghirdetése
előtt legalább 10 nappal köteles azt bejelenteni a Szerencsejáték
Felügyelethez. A szervezőnek továbbra is végelszámolást kell
benyújtania a sorsolási eseménytől számított 150 napon belül,
amelyhez egyúttal a sorsolásról készült jegyzőkönyvet is csatolnia
kell.
A módosításnak köszönhetően csökkennek a nevelési-oktatási
intézmények, valamint a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények
rendezvényein lebonyolított tombolajátékokkal kapcsolatos
adminisztrációs terhek. Az e körben megrendezett tombolajátékokra
vonatkozó bejelentési és végelszámolási kötelezettség megszűnik, ha
az érintett intézmények az eladott sorsjegyek összértékét teljes
egészében és igazoltan a játékosok számára előzetesen meghirdetett
karitatív célra fordítják. A könnyítés célja, hogy ezek az
intézmények kevesebb adminisztráció mellett tudjanak rendezvényeiken
jótékonysági célból tombolajátékot szervezni.
A Szerencsejáték Felügyelet a tombolajátékok lebonyolítását a
továbbiakban is bármikor ellenőrizheti.