MTA: részleges megállapodás született az Akadémia és az ITM között
Budapest, 2018. szeptember 16., vasárnap (MTI) - Részleges megállapodás született a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között a kutatóintézet-hálózat zökkenőmentes működésének jogi-gazdasági hátteréről azon az egyeztetésen, amelyet szeptember 12-én folytatott az MTA szakértői munkacsoportja a tárca szakértőivel - közölte az Akadémia vasárnap.
A tájékoztatás szerint a megbeszélés eredményeképpen a felek
megállapították, hogy a finanszírozás feltételei az elfogadott
költségvetési törvény szerint adottak, és kialakítják a törvény
végrehajtásának jogi-igazgatási feltételeit.
Az Akadémia - beleértve az intézethálózatot - 2019. évi
költségvetésének tervezése a jogszabályokban előírt módon és
határidőkkel, az előző évekkel azonos módon megtörténik. Az
intézmények jövő évi finanszírozását véglegesen megállapodásban
fogják rendezni - áll az MTA közleményében.
A jelenleg aktív akadémiai kiválósági pályázati projektek
támogatása az Akadémián belül, akadémiai támogatással zavartalanul
folytatódhat, az eredeti támogatói döntéseknek és futamidőknek
megfelelően. Ehhez a szükséges költségvetési keretet az ITM
biztosítja az Akadémia számára - tájékoztatott az MTA.
Az akadémiai kutatóhelyeken működő Lendület-kutatócsoportok
támogatásának intézményi beépülésére is a hatályos akadémiai
szabályozások szerint lesz lehetőség. Az MTA által támogatott
egyetemi kutatócsoportok 2019. július 1. és 2024. június 30. közötti
időszakára kiírt pályázati eljárás a 2018. júniusban megjelent
felhívás szerint, a tervezett támogatási keret figyelembevételével
lefolytatható.
A közlemény kitér arra, hogy a megállapodások után az ITM
szakértői tájékoztatást adtak az innovációs rendszer átalakításáról.
Az ITM álláspontja, hogy az új rendszer bevezetését az alap- és
alkalmazott kutatást végző intézmények átvilágítása és értékelése
előzze meg. Ezt az állami intézmények esetében az ITM saját
hatáskörben bonyolítja le, az MTA intézethálózata esetében ugyanezt
az MTA-tól várja.
Az átvilágítás lefolytatása előtt az intézményi struktúrát
érintő döntések nem történnek - közölte az Akadémia.
Az ITM a továbbiakban a fentiek megvalósításának módszertanáról
és a megvalósítás időbeli ütemezéséről kíván tárgyalni - olvasható a
közleményben.