NMHH: nem csak a fiataloknál tarol az okostelefonos életforma
Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) - Egyre népszerűbb az okostelefon az ötvenesek körében, és a fotót megosztó hetvenévesnél idősebb netezők negyede posztolt már szelfit magáról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2018-at vizsgáló kutatása szerint, amelynek összefoglalóját szerdán juttatták el az MTI-hez. A felmérésből kiderült az is, hogy a húszévesnél fiatalabbaknál az internet szinte az egyetlen információforrás, ötödük már egyáltalán nem néz tévét.
A felmérés szerint egy év alatt a 2017-es 51 százalékról 64
százalékra emelkedett az okostelefont használók aránya az ötvenes
korosztály körében. A hatvanas és idősebb internetezők 46 százaléka
már okostelefonon netezett (2016-ban ez az arány még csak 36
százalék volt).
A 14 éves és idősebb népesség kétharmadának van okostelefonja,
és az okostelefonosok több mint felénél akkor is előkerül az eszköz,
amikor például figyelni kellene egy unalmas iskolai órán, munkahelyi
értekezleten, valamint elalvás előtt, tévézés vagy közlekedés
közben. Nagyjából minden harmadik ember házimunka végzése vagy
fürdés közben is telefonozik, akárcsak ébredés után közvetlenül. Az
emberek olyankor is előveszik a készüléket, ami korábban
udvariatlanságnak számított: a leggyakrabban evés közben (28
százalék), vendégségben (13 százalék), valamint színházban,
szórakozóhelyen, koncerten és moziban (ezek együttes aránya tíz
százalék).
Az NMHH megbízásából készült 2018-as felmérés szerint az
internetezők 91 százaléka nézeget fotókat a neten, 88 százalékuk a
Facebookon vagy más közösségi oldalon, és ugyanennyien vannak (86
százalék), akik ezeken a site-okon videókat is néznek. Az
internetezők 85 százaléka maga is fotózik vagy videózik a
telefonjával, míg digitális fényképezőgéppel, kamerával már csak 39
százalékuk.
A netezők kétharmada szokott fotót, egyharmada pedig videót
posztolni. A legnagyobb arányban az emberek saját magukról tesznek
ki képet: minden harmadik netező posztol szelfit, más emberekről és
állatokról készült képeket pedig tízből hárman tesznek közzé. Ez
annyira elterjedt már, hogy a hetvenes internetezők negyede is
posztolt már szelfit magáról - olvasható az összefoglalóban.
A felmérés szerint amíg hat éve húsz százalék alatt volt,
2018-ban a hatvanévesek és idősebbek 44 százaléka legalább heti
egyszer szörfölt a világhálón. Mostanra az idősek többsége böngészik
(91 százalék) és facebookozik (66 százalék), 46 százalékuk
youtube-ozik. Az online vásárlók száma a korosztályban a hét évvel
ezelőtti 9 százalékról 18 százalékra, a bankolóké a 2013-as 22
százalékról 35 százalékra emelkedett. Egyre elterjedtebb az online
tévézés is körükben, a 2015-ös 6 százalékról 2018-ra 16 százalékra
nőtt az arány. Amíg 2016-ban 29 százalékuk, most mindössze 17
százalékuk játszott online, és a 2017-es 54 százalékkal szemben már
csak 42 százalék intézte hivatalos ügyeit a neten.
A felmérés szerint ötvenéves kor alatt már az internet a
leggyakrabban használt napi információforrás vagy legalább
holtversenyben van a televízióval. A húsz év alattiak 95 százaléka
az internetről értesül a számára fontos dolgokról, a tévé már csak
tízből három fiatalnál része a napi rutinnak, a nyomtatott sajtó és
a rádió pedig szinte eltűnt (1-1 százalék). A húsz és harminc év
közöttieknél szintén vezet az internet (90 százalék körüli
arányban), de még több mint 80 százalékuk tévézik, ötödük rádiózik
is.
A 21. században született generációnak nagyjából a fele - a
teljes internetező népesség harminc-negyven százaléka - számolt be
arról, hogy amióta interneten néz filmet vagy hallgat zenét,
podcastot, azóta kevesebbet vagy már egyáltalán nem tévézik,
rádiózik. A 16 és 19 év közötti internetezők harmada azt mondja,
hogy sosem szokott tévézni, a fele sosem rádiózik, tizedük soha nem
kezdett el hagyományos módon tévézni, negyedük pedig - vagyis a nem
rádiózók fele - még sosem hallgatott hagyományos módon rádióadást. A
változás gyors: az akkori legfiatalabbak napi rutinjában öt évvel
ezelőtt még holtversenyben volt a tévé és az internet (80-90
százalék között), és ennek a korcsoportnak a fele naponta hallgatott
rádiót, hatoduk nyomtatott sajtó olvasója volt.
A gyereket nevelő háztartásokban - a háztartások negyedében - 98
százalékos arányban használnak internetet, legalább egy
okostelefonos mobilinternet-előfizetés formájában. Ez ugyanakkor nem
jelenti azt, hogy minden gyerek internetezik is otthon; általában
vagy az életkora, vagy az általa is elérhető otthoni eszköz hiánya
miatt. Tíz gyermekes háztartás közül hétben van legalább egy
internetező gyerek, négyben legalább egy okostelefonos és háromban
legalább egy okostelefonra szóló mobilinternet-előfizetéssel
rendelkező fiatal. Tíz - 17 évesnél fiatalabb - gyerekből átlagban
hat internetezik otthon, de a többségük csak hagyományos nagy
képernyőn vagy egy másik családtag okostelefonján. Saját
okostelefonja ugyanis minden harmadik gyereknek van, és minden
ötödiknek van rajta mobilnet-előfizetés. Mindhárom csoport esetében
jelentős (10-15 százalékpontos) növekedés volt az elmúlt öt évben,
különösen a telefonos mobilinternetes gyerekeknél, akiknek aránya
háromszorosára emelkedett - igaz, hogy ez indult a legalacsonyabb
bázisról.
Felidézték: az NMHH tíz éve végez nagymintás, országosan
reprezentatív kutatásokat a távközlési szektor helyzetéről, a
fogyasztók szokásairól. A két legutóbbi felmérést 2018 őszén és
decemberében végezték, az egyik a magyarországi háztartásokat, a
másik a 16 éves és idősebb hazai internetezőket vizsgálta. A
legfontosabb eredményeket összefoglaló tanulmányok megtalálhatók az
NMHH honlapján.