Női kézilabda-vb - Rasmussen: apró dolgokon ment el a mérkőzés
Kumamoto, 2019. december 3., kedd (MTI) - Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint apró dolgokon ment el a magyar női kézilabda-válogatott Montenegró elleni vesztes mérkőzése kedden, a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában.
"Apró dolgokon ment el a mérkőzés, jobbak lehettünk volna, de
nagyon büszke vagyok a lányokra. Küzdöttek, mindent megtettek, amit
tudtak" - nyilatkozta a 25-24-re elveszített kumamotói meccset
követően a dán edző.
Hozzátette, csapatának voltak fizikális problémái a hajrában,
vagyis elfáradtak a játékosok, de mindent megtettek a győzelemért.
"Megnéztük, mi működhet ellenük, de nem sikerült megvalósítani.
Próbáltuk levenni a nyomást a csapatról, visszamentünk az alapokhoz,
amit gyakoroltunk, de nem azt játszottuk, amit tudunk" - fogalmazott
Rasmussen.
Tomori Zsuzsanna szerint sokat hibáztak a szoros mérkőzésen,
pedig nagyon szerettek volna nyerni, és meg is tudtak újulni, nem
úgy, mint a spanyolok ellen.
A magyarok szombaton 39-15-re legyőzték Kazahsztánt, vasárnap
29-25-re kikaptak Spanyolországtól, szerdán Szenegállal, pénteken
pedig Romániával játszanak. A középdöntőbe az első három helyezett
kerül, és a papírforma, illetve a csoport jelenlegi állása szerint a
románok elleni meccsen dől el, hogy a továbbjutás sikerül-e a
magyaroknak. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói
olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak
márciusban.
Tomori szerint a védekezés jól működik, a támadójáték viszont
eddig nem állt össze a világbajnokságon.
"Féltávról lövöldöztünk, ziccereket hagytunk ki, ami
megbosszulta magát. Úgy érzem, ma szomorúbbak lehetünk, hiszen
meccsben voltunk, és megnyerhettük volna egy góllal a mérkőzést" -
vélekedett a Siófok átlövője.
Kovacsics Anikó csapatkapitány elmondta, amikor lendületben
voltak, Montenegrónak akkor is mindig volt válaszlépése.
"Végig küzdöttünk, de sokat hibáztunk, és nem futottunk annyit,
amennyit kellett volna. Mindenki nagyon akart, nagyon ment, de elég
sokat belehibáztunk" - nyilatkozott a Ferencváros irányítója.
Meglátása szerint sokkal jobban összpontosítottak, mint eddig, a
védekezésük nagyrészt jól működött, támadásban azonban voltak
problémáik.
Lukács Viktória elismerte, hogy az emberelőnyökkel nem tudtak
élni, nagyon nehezen jöttek a gólok létszámfölényben.
"Mindenféleképpen tovább szeretnénk jutni, már nincs más
választásunk, mindkét meccset meg kell nyernünk. Meg is fogjuk
nyerni, és megyünk a következő körbe!" - nyilatkozta elszántan az
FTC szélsője.