Budapest, 2019. december 3., kedd (MTI) - Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
A jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtani, amelyikben
a vizsgát meg kívánja írni a diák.
Emlékeztettek, hogy a középfokú iskolák már korábban közzétették
felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen
tanulmányi területeket indítanak a 2020/2021-es tanévben.
Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között -
milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező
tanulókat, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli
vizsgát kell tenniük.
A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a
szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 434 középiskola (64 százalék)
jelezte egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk
jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken.
Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is
beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a
központi írásbeli vizsgákon.
Ezeknek az iskoláknak, illetve feladatellátási helyeknek az
adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú
felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ
elérhető az oktatas.hu honlapon.