November 4. - Schanda Tamás: senki sem vitathatja el tőlünk '56 dicsőségét

    Budapest, 2019. november 4., hétfő (MTI) - Hiába a kegyetlen megtorlás, hiába a vérvörös kommunizmus bosszúja, senki nem vitathatja el tőlünk, hogy a 20. század történelmében az 1956. október 23. és november 4. közötti dicsőséges két hét rólunk, magyarokról szólt - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a II. kerületi KDNP elnöke 2019. november 4-én, a nemzeti gyásznap alkalmából Budapesten, a Mansfeld-parkban.
hirdetés
    A politikus arra is emlékeztetett, hogy bár 1956. november 4-én kezdetét vette a kommunista hatalom véres megtorlása, ennek ellenére voltak, akik kitartottak a küzdelemben. "Tudták, nem nyerhetünk. És mégis folytatták a harcot, ki-ki lehetősége szerint tovább éltette az ellenállást az ördögi hatalommal szemben" - mondta, és felidézte Mansfeld Péter sorsát, akit a 18. születésnapja után pár nappal végeztetett ki a kommunista diktatúra. Schanda Tamás az Építsünk hidat! elnevezésű, a budapesti II. kerületi és XVI. kerületi kereszténydemokraták és civilek által szervezett rendezvény-pár budai ünnepségén szólalt fel. A pesti megemlékezésen, Tóth Ilonka szobránál és szülőházánál a XVI. kerület alpolgármestere, Szász József mondott ünnepi beszédet.