Budapest, 2019. november 4., hétfő (MTI) - Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére emlékezett meg több képviselő is hétfőn az Országgyűlésben, ahol napirend előtt szó volt egy mentelmi ügyről és a Fővárosi Közgyűlés keddi megalakulásáról is.
Megemlékezések, bejelentés
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke elmondta, ezen a napon az
1956-os forradalom és szabadságharc elszánt harcosaira, hőseire és
civil áldozataira emlékezik az ország. Elmondta, 1956. november 4-én
a szovjet hadsereg támadást indított Magyarország ellen, a magyar
nép ezt nem nézte tétlenül, fegyveres ellenállás bontakozott ki. A
megszállást széleskörű megtorlás követte, több mint 200 halálos
ítélet, több mint 20 ezer büntetőeljárás volt és több mint 200 ezren
hagyták el az országot.
Az alelnök megemlékezett a közelmúltban elhunyt Nagy-Bozsoky
Józsefről (MDF), aki 1990-1994 között volt az Országgyűlés tagja,
valamint Huszár Tiborról, aki az MSZP párton kívüli jelöltjeként
1990-ben került be a parlamentbe.
Bejelentette, hogy László Imre (DK) október 29-én, míg Tóbiás
József (MSZP) november 1-jén lemondott mandátumáról; az
országgyűlési képviselők létszáma jelenleg 195 fő.
DK: Varju László ártatlan
Gréczy Zsolt (DK) Polt Péter újraválasztását tette szóvá,
értékelése szerint a legfőbb ügyész nem vád-, hanem védhatóságot
vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől. Szerinte
Polt Péter százával tussolta el azokat az ügyeket, amelyekben félő
volt, hogy a vizsgálat kormánypárti politikusok érintettségét is
feltárhatja.
Most a fideszes ügyészség garázdasággal és súlyos testi
sértéssel gyanúsítja Varju Lászlót (DK), akit tavaly decemberben a
biztonsági őrök erőszakkal próbáltak eltávolítani az MTVA
székházából - mondta. Szerinte a képviselő jogszerűen tartózkodott
az épületben, így Varju László jogosan védekezett a túlerőben lévő
őrök ellen, a képviselő ártatlan.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti
államtitkára jelezte, nem kommentálják azokat az ügyeket, amelyek a
Ház elé kerülnek, de a kormánypártok alapelve változatlan: a
törvényeket pártállástól függetlenül mindenkinek be kell tartani.
Azt firtatta, rendben van-e az, hogy politikusok rontanak be egy
szerkesztőségbe.
Azt is tudakolta, hogyan kérheti számon egy DK-s képviselő a
demokráciát és a jogállamiságot, amikor pártelnöke kormányzása
idején kordonozták körbe a parlamentet és lövettek a békésen tüntető
tömegbe. Szóvá tette azt is, hogy Brüsszelben Gyurcsány Ferenc
felesége "fúrja" a magyar kormány jelöltjeit és újra az uniós
forrásokra fáj a foga. A baloldal semmit sem változott -
hangoztatta, hozzátéve: nem szabad hagyniuk, hogy visszajöjjön az a
"posztkommunista klán, amelyik egyszer már majdnem térdre
kényszerítette az országot".
Párbeszéd: kedden vége lesz a főváros elnyomásának
Szabó Tímea (Párbeszéd) elmondta, hogy kedden tartja alakuló
ülését a Fővárosi Közgyűlés, amellyel hivatalosan is vége lesz
Budapest kilenc éve tartó "elnyomásának". A közgyűlés olyan fontos
határozatokkal kezdi meg munkáját, amelyek megmutatják, hogy
Karácsony Gergely főpolgármester egy emberséges és élhető jövőt
kínál a budapestieknek - mondta, hozzátéve: klímavészhelyzetet
hirdetnek, megtiltják a rabszolgatörvény alkalmazását a fővárosi
intézményekben, megkezdik az egészségügy fejlesztését, a
Római-parton nem lesz mobilgát. Az ellenzéki egység nem fog
szétesni, meg fogják oldani az esetleges nézeteltéréseket, hogy
2022-ben leválthassák a kormányt - ígérte.
Dömötör Csaba szerint az elmúlt napok mutatják, mire lehet
számítani az ellenzéktől: Zuglóban és Óbudán is az volt az első,
hogy megpróbálták megkerülni a képviselő-testület az
ingatlaneladásoknál. "Annyira 2006!" - fogalmazott. Azt is
kifogásolta, hogy öt főpolgármester-helyettes lesz, köztük egy olyan
MSZP-s vezető, aki a Hagyó-korszakban a közbeszerzési bizottság
vezetője volt. Zuglóban és Terézvárosban is megduplázódik a
polgármester-helyettesek száma - jegyezte meg.
Olyan döntéseket terveznek, amiről korábban szó sem volt -
mondta, példaként azt említve, hogy a XI. kerület baloldali
polgármestere "meg akarja fúrni" a budai szuperkórházat. Az
államtitkár szerint visszatért az ideológiai hadviselés. Mit ártott
Szent István, hogy nem akarják kiállítani a szobrát a róla
elnevezett parkban? - kérdezte. Úgy összegzett: az ellenzék vezetése
alatt csak és kizárólag baloldali és liberális körök "jutnak
levegőhöz", visszatért a Demszky-korszak.
LMP: nemzetárulás a magyar nemzeti érdekkel szembeni kormányzás
Keresztes László Lóránt (LMP) a nemzeti gyásznap kapcsán
emlékeztetett arra, hogy az ország a nagyhatalmi alkuk prédájává
vált. Szerinte a nemzetellenes politika, az ország nagyhatalmi
érdeknek történő kiszolgálása napjainkban is jelen van. Orbán Viktor
és a Fidesz mindent elfelejtett, amit soha nem lehetett volna
elfelejteni, mindenkinek megbocsátott, akinek soha nem lehetett
volna megbocsátani - értékelt. Szerinte a kormány a hatalomban
maradás érdekében kiszolgálja a nagyhatalmi, orosz, kínai, török
érdekeket. A nagyhatalmi érdekek kiszolgálása, a magyar nemzeti
érdekkel szembeni kormányzás nem más, mint nemzetárulás -
fogalmazott.
Hozzátette, a kormány azzal is meggyalázza a kommunista
diktatúra áldozatait, hogy akadályozza az állambiztonsági múlt
feltárását.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti
államtitkára méltatta az 1956-os hősöket, akik hiába bíztak a
nyugati világ segítségében. A tanulság, hogy a magyarok csak magukra
számíthatnak, az ellenzék viszont folyamatosan brüsszeli ukázokat,
New York-i utasításokat követ, londoni elemzőket idéz - hangoztatta.
Elmondta, ma mindenki kikérheti azokat az állambiztonsági
iratokat, amelyek rá vonatkoznak, és nyilvánosságra is hozhatja
azokat.