OGY - Krónika 1. rész (napirend előtt: MTA, kereszténység, migráció, családok)
Budapest, 2018. június 18., hétfő (MTI) - A Jobbik Magyar Tudományos Akadémia függetlenségéről, a DK a keresztény kultúra alkotmányos védelméről, az LMP a migrációs krízisről, az MSZP a családokról beszélt hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Jobbik: a kormány államosítja az MTA-t
Gyöngyösi Márton (Jobbik) élesen bírálta a kormányt a Magyar
Tudományos Akadémiát (MTA) érintő törvénymódosítás miatt, amelyet az
MTA integritása és függetlensége ellen elkövetett merényletként
értékelt. Úgy vélte: ma Magyarországon két független intézmény
maradt, a bíróságok és a MTA, ezzel a törvénymódosítással azonban az
akadémia pénzügyi autonómiáját megszüntetik.
A független intézmény költségvetése átkerül az államhoz, így
államosítják az MTA-t, ami a 20. századi diktatúrákra jellemző, azok
tudomány- és kutatásellenes politikáját idézi - fogalmazott. Azt is
a bírálta, hogy a törvénymódosítási javaslatot úgy küldték el az MTA
jogi osztályához, hogy csak 54 percük volt a véleményezésre.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium
parlamenti államtitkára alaptalannak tartotta a képviselő által
megfogalmazott félelmeket, amelyek az egységes innovációs stratégia
megteremtését előkészítő intézkedéseket a tudomány függetlenségének
lebontására tett kísérletként értékelik. Mint mondta: kétségtelen,
hogy a magyar tudományos élet szereplői megéltek olyan helyzetet,
amikor a hatalom célja valóban a függetlenség lebontása volt.
Ilyennek tartotta az 1950-es éveket és a 2002. és 2010. közötti
szocialista-liberális kormányzás időszakát, amikor Kóka János
gazdasági miniszter az alapkutatások felszámolását, és a piaci
profitot nem termelő kutatások megszüntetését tűzte ki célul.
Hangsúlyozta: az innovációs tárca nem kíván beleszólni abba,
hogy a tudósok mit kutatnak és mit nem, a tervezett intézkedés azt
szolgálja, hogy a magyar kutatás hatékonyabb legyen.
DK: a kormány egymással szembeállítja az embereket
Gyurcsány Ferenc (DK) arról fejtette ki véleményét, hogy a
kormány tervei szerint bekerülne az alaptörvénybe a keresztény
kultúra védelme. A DK elnöke szerint a kereszténység kulturális
tartalma nem válaszható el az istenhittől. Hozzátette: nem feladata
az államnak, hogy a kereszténységet állami vallássá tegye, viszont
alkotmányos kötelessége, hogy megvédje a vallásszabadságot, hogy az
emberek szabadon választhassanak kultúrák, vallások, hitek közül,
szabadon ápolhassák, építhessék a keresztény örökséget.
Bírálta, hogy a keresztény kultúra védelme közben a kormány
alaptörvénybe foglalja a utcán való élés tilalmát. Úgy vélte: a
kormányoldal olyan megoldásokkal és eszmékkel "kokettál", amelyek
korábban egész Európát lángba borították, és így nem Magyarország
szellemi, kulturális örökségét védik, hanem akarva-akaratlanul
egymással szembeállítja az embereket.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
államtitkára szerint Magyarország keresztény kultúrájú ország, ezen
alapul ezer éves államisága, társadalmi berendezkedése, társadalmi
morálja is. Felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a kultúrkörben
jött létre a vallási türelem is. Halott már muzulmán vallási
türelemről? - tette fel a kérdést. Kiemelte: a vallásszabadságot
biztosítja az alaptörvény.
A hajléktalanság ügyében azt mondta: 1990 óta nem sikerült a
hajléktalanág kérdését megoldani, a mostani kormány viszont őszintén
szembenéz ezzel a problémával, és megpróbálja visszasegíteni az
utcán élő embereket a normál életbe, és tőlük is együttműködést vár
el. Visszautasította a 20. századi egyik gyilkos eszmével való
párhuzamot.
LMP: a kormánynak a migrációs krízis csak kommunikációs eszköz
Keresztes László Lóránt (LMP) arról beszélt, hogy a globális
migrációs krízis nem a megoldandó probléma a kormánynak, hanem
kommunikációs és hatalomtechnikai eszköz. Szerinte az Orbán-kormány
minimális pozitív szerepe annyi volt, hogy Európában vitát generált,
ugyanakkor a probléma okaival nem tudott foglalkozni. Elmaradt a
tartalmi vita és a megoldások is - tette hozzá.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
államtitkára úgy reagált: nemzeti konzultáció és népszavazás is volt
a bevándorlás kérdéséről, amelyben Magyarország 2015 óta
legőszintébben, nem a politikailag korrekt beszédmódot használva
képviseli a véleményét az EU-ban, az ENSZ-ben és világszerte.
Az emberek érdekei szerinti kormányzás nem hatalomtechnika,
hanem a demokráciai lényege - hangsúlyozta a Rétvári Bence.
MSZP: 2018 az Orbán család éve
Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint 2018 valóban a családok,
az Orbán család éve, a miniszterelnök rokonai másfélmilliárd forint
osztalékot vettek fel, négy év alatt 4,4 milliárd forint
jövedelemhez jutottak. Minden gyerek kapott egy játszóteret: Orbán
Ráhel a foci helyett a divatot választotta, a kormányfő másik
gyermeke pedig egyházat alapított, "ki tudja, milyen vallás igéjét
hirdeti" - fogalmazott.
Szerinte a 2019-es költségvetéssel a gazdagoknak még jobb lesz,
a nagy többségnek még rosszabb, miközben felesleges beruházásokra
megy az adófizetők pénze. A kormány egyre kevesebbet költ
egészségügyre, oktatásra, a családok, a munkanélküliek, az idősek, a
szegények támogatására.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti
államtitkára emlékeztetett arra, a kormány évek óta
adókedvezményekkel, otthonteremtési programmal segíti a családokat.
Hozzátette: 700 ezer új munkahely jött létre, a munka pedig a
legrövidebb kiút a szegénységből. Az oktatásra 428 milliárddal,
egészségügyre 550 milliárd forinttal költenek többet a szocialista
kormányzáshoz képest - mondta.
Értékelve az MSZP vasárnapi tisztújítását azt mondta, a
baloldalon minden marad a régiben, az MSZP ugyanaz az MSZP, amely
már többször csődbe vitte az országot.