Opten: újra emelkedésnek indult a könyvkiadás árbevétele
Budapest, 2019. március 18., hétfő (MTI) - Tovább csökkent a könyvkiadók száma, bevételük azonban növekedésnek indult 2017-ben az Opten Kft. adatai alapján.
A céginformációs szolgáltató hétfői közleménye szerint az ágazat
2016-ban 44 milliárd forint árbevételt ért el, a tavalyelőtti
majdnem 49 milliárd forint viszont már több mint 900 millió
forinttal múlja felül a 2015. évit.
A forgalommal ellentétben a cégek és a munkavállalók számának
szintén 2012-ben kezdődött visszaesése nem állt meg. Akkor 1746
vállalkozásnál 3918-an dolgoztak, idén mindössze 2335 alkalmazottnak
adott munkát a még működő 1255 könyvkiadó.
A felszámolás alá került cégek aránya viszont tavaly 0,2
százalékra esett, noha az elmúlt 7 év során csak 2016-ban fordult
elő, hogy nem érte el az 1 százalékot a megszűnő társaságok aránya.
Hantos Zoltán, az Opten projektmenedzsere hozzátette, hogy a
kiadók 2018-as pénzügyi beszámolóiból derülhet csak ki, tartós
bővülést hozott-e 2017-es növekedési fordulat.
A közlemény kiemelte, hogy a bővülést a Magyar Könyvkiadók és
Könyvterjesztők Egyesületének 2017-es könyvforgalmi adatai is
megerősítik. A több eladásból azonban - mint írták - csak részben
következik a kiadók fellendülése, hiszen a könyvek fogyasztói árából
a kereskedők is részesülnek.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2017-es
könyvforgalmi adatai szerint szinte minden könyvfajtánál nőtt a
forgalom. Az ismeretterjesztő műveknél 29,51 százalékkal, a
szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok, szótárak, valamint az
egyéb, felsőoktatásban használatos kiadványoknál 12,58 százalékkal,
a gyermek- és ifjúsági könyvkiadásnál 29,7 százalékkal.
Kivételt a szépirodalom jelent, mert ott a forgalom 0,94
százalékkal csökkent.