Putyin-Trump csúcstalálkozó - Az amerikai elnök nem tekint "nagy várakozással" a találkozóra
Washington, 2018. július 15., vasárnap (MTI) - Donald Trump nem tekint "nagy várakozással" a Putyinnal tartandó csúcstalálkozóra - ezt maga az amerikai elnök mondta vasárnap a CBS televíziónak Skóciában adott interjújában.
A hétvégét a skóciai golfklubjában töltő amerikai elnök a CBS
Szemben a nemzettel című, vasárnapi politikai vitaműsorának adott
interjúban némileg lehűtötte az amerikai-orosz csúcstalálkozóval
kapcsolatos várakozásokat, sőt, arról sem nyilatkozott, hogy mit
kíván egyáltalán elérni a tárgyaláson. A CBS riporterének
kérdésére, aki a csúcstalálkozó céljairól faggatta, Trump csak
annyit válaszolt: "majd tudatom a találkozó után". Hozzátette, hogy
"semmi rossz, talán némi jó is" lesz a megbeszéléseken. "Szerintem
jó dolog a találkozó, hiszek a találkozókban" - fogalmazott Trump,
és utalt arra, hogy találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai
vezetővel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel is, és szerinte mindkét
találkozó hasznos volt. Donald Trump nem adott egyértelmű
választ arra a kérdésre, hogy vajon kérni fogja-e Putyintól annak a
12 orosz hírszerzőnek a kiadatását, aki ellen a Robert Mueller
vezette különleges bizottság vizsgálatai nyomán - a 2016-os amerikai
választási folyamatba történt beavatkozás miatt - pénteken vádat
emeltek. Az amerikai elnök így fogalmazott: "nem gondoltam rá, de
lehet. De bizonyosan rá fogok kérdezni". Majd - miután az előző
amerikai kormányzatot okolta a történtekért -, hozzátette: az
Egyesült Államoknak nincs kiadatási egyezménye Oroszországgal. John
Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC televízió Ez a hét című
műsorában azt hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök nem azzal a
szándékkal készül Helsinkibe, hogy konkrét, kézzelfogható eredmények
szülessenek a csúcstalálkozón. "Azt kértük, és az oroszok ebbe
beleegyeztek, hogy lényegében ne legyen előre meghatározott
napirend" - mondta Bolton. Jon Huntsman, az Egyesült Államok
Oroszországban akkreditált nagykövete már a finn fővárosban
tartózkodik, s onnan adott interjút az NBC televíziónak. "Ez nem is
csúcstalálkozó lesz" - lepte meg a riportert Huntsman. "Hallottam,
hogy annak hívják, de ez csak egy találkozó" - fogalmazott a
nagykövet. Kifejtette, hogy a korábbi elnöki csúcstalálkozókkal
szemben - mint például Ronald Reagan elnök 1984-es kínai
látogatásakor - Helsinkiben nem lesz díszvacsora, nem adnak ki közös
közleményt és nem tesznek politikai nyilatkozatot sem. "Nem lehet
tudni, mi lesz a találkozón, a lényeg az, hogy ez az első alkalom,
hogy a két elnök tárgyalóasztalhoz ül, először négyszemközt, majd a
munkatársaikkal, és az amerikai választási folyamatba történt orosz
beavatkozástól kezdve a közös érdekekig mindenről eszmét
cserélhetnek" - hangsúlyozta Jon Huntsman.