Sermer Ádám: a liberális szavazóknak az előválasztás első fordulójában nincs dolguk

    Budapest, 2019. január 29., kedd (MTI) - A liberális budapesti szavazóknak a főpolgármester-jelölti előválasztás első fordulójában nincs dolga, mert az csak az abban részt vevő baloldali pártok jelöltjének kiválasztásáról szól - mondta Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
hirdetés
    Sermer Ádám arra hívta fel a figyelmet, hogy a most folyó előválasztási forduló a baloldal belső ügye, ugyanakkor azok a liberálisok, akik úgy látják jónak, akár részt is vehetnek abban.

    Közölte, az első forduló után kezdődhetnek a tárgyalások a közös tartalmi pontokról, demokratikus minimumokról, valamint a nyári, immár "összdemokratikus forduló" lebonyolításának részleteiről.

    Közölte, ebben a második fordulóban ő fog gondoskodni a liberális alternatíváról, a "Polgári Budapest" című programjával, és egy kiutat vázol majd fel abból az állapotból, amit Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, a Fidesz helytartójaként idézett elő.

    Szerinte ha nem lesz második forduló, akkor előfordulhat, hogy Tarlós István marad a főpolgármester. Hozzátette: ha azonban végigviszik az előválasztási folyamatot és a végén a teljes demokratikus ellenzéki paletta egy jelölt mögött áll ki, akkor Budapestnek új főpolgármestere lesz, szerinte ez a matek nyelvén is egyértelmű.

    Elmondta, a két baloldali jelölttől - a szocialista Horváth Csabától és a párbeszédes Karácsony Gergelytől - több kérdésre is választ vár még a baloldali előválasztás lezárulta előtt.

    Sermer Ádám egyebek mellett a baloldali jelölteknek a szélsőjobboldali politikával és szervezetekkel való viszonyulásukat szeretné tisztázni, azt hogy "hol húzzák meg a velük való együttműködés határait?.

    A Librálisok kizártnak tartanak a Jobbikkal való bármilyen választási együttműködést - szögezte le.

    "Politikai együttműködés pusztán taktikai alapon nem létezik, az egy teljesen hiteltelen, értelmetlen elgondolás" - fogalmazott.

    Közölte, Karácsony Gergelytől arra is választ vár, mit jelent az a nyilatkozata, ami szerint sajnálna leváltani bizonyos fideszes polgármestereket.