Spanyolországban csalással megszerzett járműveket foglaltak le

    Budapest, 2018. július 13., péntek (MTI) - Tizenöt, Spanyolországban csalással megszerzett járművet foglalt le a rendőrség egy bűnbandától egy hét megyére kiterjedő akcióban.
hirdetés
    A rendőrség honlapjára pénteken feltett közlemény szerint a spanyol hatóságok, illetve az Europol közreműködésével végzett akció színhelye Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye volt.

    A tájékoztatás szerint a bűnözők első lépésként hamis iratok felhasználásával járműveket béreltek spanyol cégektől. Az autókat, teherautókat és hajókat Magyarországra szállították, alvázszámukat átütötték, majd hamis vagy hamisított iratokkal forgalomba helyezték és jóhiszemű vásárlóknak értékesítették.

    A nyomozók a július 10-i összehangolt akcióban adathordozókat, mobiltelefonokat, valamint iratokat is lefoglaltak.

    Egy embert elfogtak, akit üzletszerűen elkövetett egyedi azonosítójellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

    A további eljárást a BRFK orgazdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.