Több százan dolgoznak a Moszkva melletti repülőgép-katasztrófa helyszínének átkutatásán - FRISSÍTETT-2 (új: a robbanás a becsapódás történt)
Moszkva, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Mintegy hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében, a Ramenszkojei járásban lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén, kétszáz jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával - közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériumának szóvivője.
A terepen a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK)
mintegy 70 szakértője is vizsgálódik. A hatóság szóvivője, Szvetlana
Petrenko kijelentette, hogy a repülőgépen már a földbe csapódás után
történt robbanás, az utasszállító zuhanás közben nem égett.
Az orosz médiában megjelent szemtanúi beszámolók egy része
szerint viszont a repülőgép már égett vagy füstölt, mielőtt
lezuhant. Az utasszállító roncsai mintegy harminchektáros területen
szóródtak szét, ennek hétfő kora délutánig átkutatott csaknem felén
több mint 400 emberi maradványt és a géproncs mintegy 30 darabját
találták meg. Köztük volt a gép mindkét feketedoboza, az is, amely a
pilóták üzenetváltásait, és az is, amely a repülési adatokat
rögzíti. Az állami légiforgalmi hivatal tájékoztatása szerint
mindkét berendezés erősen megrongálódott, de feltehetően nem
annyira, hogy ne lehessen kinyerni belőlük a szükséges
információkat. Ez akkor derül ki, ha megkezdik a berendezések
laboratóriumi vizsgálatát.
A helyszín elsődleges átvizsgálásával várhatóan hétfő estig
végeznek, a részletes kutatás akár egy hétig is eltart.
A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó
An-148-asa vasárnap négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok
képernyőjéről. A gép lezuhant, 65 utasa - köztük három gyerek - és
hatfős személyzete életét vesztette. A járaton a jelentések szerint
három külföldi - egy azeri, egy svájci és egy kazah - állampolgár
utazott. Az orosz áldozatok közül 35-en Orenburg megyében, tízen
Moszkvában, öten Szentpéterváron és Leningrád megyében, négyen
Szaratovban, a többiek pedig az ország más részein éltek.
A Kommerszant című gazdasági napilap hétfői száma szerint a
szakértők jelenleg a hajtómű kigyulladását, a sebességmérő
meghibásodását, a jegesedést és a pilóta hibáját tartják a
legvalószínűbbnek a tragédia lehetséges okai közül. A terrortámadást
a lap szerint nem sorolják ezek közé, de nem is vetették el
véglegesen.
Az áldozatokat Moszkvában azonosítják majd. Hozzátartozóiktól
Orszkban hétfőn kezdik meg a DNS-minta vételét.
Orszkban hétfőn gyásznapot, Orenburg megye templomaiban és
kolostoraiban gyászmiséket tartanak, Moszkvában pedig a tragédia
miatt törölték a hétfőre tervezett farsangi mulatságokat.
A Szaratovszkije Avialinyii felfüggesztette az An-148-as típusú
gépeinek üzemeltetését. A légitársaság szerint a szerencsétlenül
járt utasszállító felszállás előtti vizsgálata nem állapított meg
műszaki hibát.
A vizsgálatba egyébként bekapcsolódik a géptípust kifejlesztő
ukrán Antonov vállalat képviselője is. A katasztrófát szenvedett
gépet licenc alapján az oroszországi Voronyezsben szerelték össze
2010-ben.