Budapest, 2019. szeptember 26., csütörtök (MTI) - A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe a kormány döntésének értelmében, az önkormányzatok és gazdasági társaságaik mellett a jövőben a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására - mondta az MTI-nek Varga Mihály.
A pénzügyminiszter kiemelte: az 5 milliárd forintból megvalósuló
program egyszerre segíti a munkavállalókat és a vállalkozásokat,
könnyíti a dolgozók mobilitását, a vállalkozásoknak pedig biztosítja
a fejlődéshez szükséges munkaerőt. A program eddig 24 munkásszállás
építéséhez és felújításához járult hozzá több mint 10 milliárd
forinttal, amellyel napi mintegy 3700 fő elszállásolása vált
lehetővé.
A magyar gazdaság folyamatos növekedésének egyik alapfeltétele,
hogy a vállalkozások számára megfelelően képzett munkaerő álljon
rendelkezésre, ennek érdekében folyamatosan növelni kell a dolgozók
lakhatásának támogatását - mondta Varga Mihály, emlékeztetve, hogy
eddig a helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások
részesülhettek támogatásban munkásszállások építéséhez vagy
felújításához.
A kormány a program kibővítésével októbertől a gazdasági
társaságoknak regionális beruházási támogatásként biztosítja a
szükséges támogatást munkásszállók létrehozásához. Ez azt jelenti,
hogy az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl
régiókban 50 százalék, a Közép-Dunántúl régióban 35 százalék, a
Nyugat-Dunántúl régióban 25 százalék lesz a támogatás mértéke -
ismertette a tárcavezető.
Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy amennyiben
kisvállalkozás alakít ki munkásszállót, esetükben további 20
százalékkal, középvállalkozások beruházásai esetén pedig 10
százalékkal növelhető a támogatás mértéke, így az akár a 70
százalékot is elérheti.
A program keretében legalább 80 fő elszállásolására alkalmas
munkásszállás létesíthető, a támogatásból az építési és felújítási
költségek, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök
költségei számolhatók el. A támogatásban részesülőnek vállalnia
kell, hogy a létesítményt legalább 10 éven keresztül üzemelteti.
A kérelmek 2019. október 10-től 2020. május 15-ig nyújthatók be,
gazdasági társaságok esetén a beruházás megvalósításának tervezett
helyszíne; helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás esetén
pedig a székhely szerint illetékes fővárosi vagy megyei
kormányhivatalhoz. A részletes feltételekről, valamint a benyújtandó
dokumentumokról a www.kormany.hu honlapon közzétett program útmutató
nyújt majd tájékoztatást.