Budapest, 2019. szeptember 26., csütörtök (MTI) - Három-négy versenyzőt vár a legjobb nyolc közé a szakvezetés a pénteken kezdődő dohai atlétikai világbajnokságon, ahol az éremszerzés is elképzelhető a 17 fős magyar csapattól.
Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai
igazgatója az MTI-nek azt mondta, a korábbiaknál is nehezebb jósolni
a szokatlan októberi időpont és az időjárási körülmények, a nagy
meleg és páratartalom miatt.
"Szoros versenyeket várunk minden számban, sok múlik azon, ki
hogyan tud alkalmazkodni a körülményekhez. Négy éve Pekingben két
atlétánk végzett a negyedik helyen, két éve Londonban egy ezüstöt és
egy bronzot szereztünk, ami sokkal jobb szereplés, pedig a konkrét
eredményekben alig volt különbség" - nyilatkozott Kámán Bálint, aki
"fullasztónak" nevezte a dohai meleget. A kinti hőség és a
légkondicionált létesítmények, így a stadion közötti
hőmérsékletkülönbség is nagy megterhelést jelent a résztvevőknek.
Hozzátette, akár extra eredmények, azaz érmek is születhetnek
Katarban, de lehet, hogy "csak" döntősei lesznek a magyar csapatnak.
A nevezési listán a hétpróbázó Krizsán Xénia áll a legelőkelőbb
helyen, 6619 pontos, júniusban elért országos csúcsával a negyedik.
Az Eb-bronzérmes Halász Bence ötödik a kalapácsvetők között 78,54
méteres idei legjobbjával, míg a magyar atlétika első világbajnoka,
az olimpiai harmadik Márton Anita kilencedik (19,00 m) a
súlylökőknél.
A válogatottból az első napon a kalapácsvető Gyurátz Réka és
3000 m akadályon Wagner-Gyürkés Viktória mutatkozik be.
A vb-ről az M4 Sport élőben közvetít.
A magyar vb-csapat:
férfiak:
Szűcs Valdó (110 m gát)
Halász Bence (kalapács)
Pars Krisztián (kalapács)
Helebrandt Máté (50 km gyaloglás)
Venyercsán Bence (50 km gyaloglás)
Rivasz-Tóth Norbert (gerelyhajítás)
Huszák János (diszkoszvetés)
nők:
Kerekes Gréta (100 m gát)
Kozák Luca (100 m gát)
Farkas Petra (távol)
Nguyen Anasztázia (távol)
Márton Anita (súlylökés)
Gyurátz Réka (kalapács)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m akadály)
Madarász Viktória (20 km gyaloglás)
Szilágyi Réka (gerelyhajítás)