Vb-2018 - Minden adott a futball ünnepéhez a Luzsnyiki Stadionban
Moszkva, 2018. július 15., vasárnap (MTI) - Minden adott ahhoz, hogy a moszkvai Luzsnyiki Stadion 81 ezer szurkolója méltóképpen ünnepelhesse meg a futball legnagyobb mérkőzését, a labdarúgó-világbajnokság döntőjét.
Az aréna területén a finálé előtt különféle játékokkal
szórakoztathatják magukat a szerencsés és türelmes rajongók, például
a szerencsekerékkel, ahol egy okostelefonokat gyártó szponzor
ajándékait lehet megnyerni. Itt folyamatosan legalább ötvenméteres
sor állt, míg az ajándéktárgyakat árusító standoknál minimum fél
órát kellett várni, mire a szurkoló hozzájuthatott a kiválasztott
ereklyékhez.
A szervezők azzal próbáltak enyhíteni ezen a problémán, hogy a
legkedveltebb portékákat - sört, üdítőt, vizet, a döntőre kiadott
sálat - mobilárusok is kínálták, akik bankkártya-leolvasóval is fel
voltak szerelve. Ugyanakkor nagy baklövés volt a rendezők részéről,
hogy a legkelendőbb szuvenír, a fináléra kiadott mindkét típusú póló
- melyek 2500 rubelbe, azaz több mint 10 ezer forintba kerültek -
már két órával a meccs előtt elfogyott az össze standnál. Egy perui
drukker csalódottan mesélte, hogy ez az ötödik vb-döntője, s most
először nem sikerült hozzájutnia a pólóhoz.
A stadiont körbesétálva több horvát szurkolót látni, mint
franciát, de a közönség igencsak nemzetközi. Az MTI tudósítója 71
különböző nemzetbeli drukkert számolt össze a világ minden tájáról.
A két résztvevőn és a házigazda oroszokon kívül brazilokból volt a
legtöbb. A beszélgetések és az arcokra festett zászlók alapján a
semleges nézők többsége a horvátoknak drukkol majd, de a franciákat
tartják esélyesebbnek.
A francia-horvát döntő 17 órakor kezdődik, előtte félórával
rendezik a záróünnepséget.