Versmondóversenyt rendeznek a hétvégén a Nemzeti Színházban
Budapest, 2018. november 9., péntek (MTI) - Szombaton és vasárnap rendezik meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntőjét a budapesti teátrumban.
A III. Nemzeti VERSeny döntője egész hétvégés program lesz, a
Nemzeti Színházban 31 versmondó lép színpadra, akiknek a
versklipjeit is levetítik - olvasható a szervezők MTI-hez
eljuttatott közleményében.
Mint írják, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház
2016 óta rendezi meg a Nemzeti VERSeny elnevezésű programsorozatot,
amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett. A két
elődöntőt követő hétvégi döntőt a verseny Facebook-oldalán is
követhetik az érdeklődők.
A verseny célja a klasszikus és kortárs költészet újszerű
tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2018-ban
kiemelt figyelemmel - az első világháború végének centenáriumához
kapcsolódva - a háború és a béke költészetére.
A verseny védnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház
igazgatója, aki Lutter Imrével, a rendezvény főszervezőjével, a
Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg a
döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei:
Nagy-Kálózy Eszter és Bakos-Kiss Gábor színművészek, Kiss László
rendező, Lutter Imre előadóművész, producer és Szabó László
kommunikációs szakember.
A versenynek az idén is három fordulója van. A vers.hu oldalon
közzétett felhívásra minden nevező négy magyar költő versével
jelentkezhetett, amelyek közül egyet kellett az első fordulóban
vágatlan videón beküldeni. A megjelölt négy vers egyikének az első
világháború témájához kell kapcsolódnia, egynek pedig kortárs
költőtől kell származnia. A továbbjutóknak a második fordulóban az
általuk megjelölt négy vers közül egy másik verset kellett
feldolgozni, immár videoklip formájában.
Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség
közönségszavazásra, így a zsűri és a nézők szavazatai alapján
alakult ki a 31 fős döntő. A döntőbe bejutott versenyzők közönség
előtt, a Nemzeti Színházban adják elő a jelentkezéskor megjelölt
négy vers első két fordulóban be nem mutatott két költeményét, és
itt vetítik le a döntős versenyzők versklipjeit is.
A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és
90 éven felüli versmondó is képviseltette magát, a versenyzők között
volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai,
németországi, svájci, angliai és amerikai magyar versmondó egyaránt.
A rendezvény támogatója többek között a Nemzeti Kulturális Alap
és a Magyar Művészeti Akadémia. A versenyről további információ a
www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny
Facebook-oldalán található.