A Fidelitas kiáll az olcsóbb internet mellett
Budapest, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - A Fidelitas arra kéri a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az internet általános forgalmi adója 5 százalékra csökkenjen jövő januártól - közölte a szervezet országos alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Falusi Vajk azt mondta: erre azért van szükség, mert az Európai
Bizottság (EB) nem támogatja a könnyítést.
Fontos határozottságot mutatni az adópolitika terén, nehogy
Brüsszel itt is túlterjeszkedjen a hatáskörén - szögezte le.
Felidézte, hogy az EB csak 2015-ben háromszor függesztett fel
adóztatással kapcsolatos kormányzati intézkedéseket, és a társasági
adó csökkentését is "kemény nemzetközi bírálatok" érték.
Ezek a támadások arra ösztönzik a Fidelitast, hogy támogatásáról
és segítségéről biztosítsa a kormányt az olcsó internetezés
érdekében emelte ki.
Közölte: a szervezet hétvégi kongresszusán nyilatkozatot
fogadtak el, ebben üdvözölték a kabinet eddigi intézkedéseit,
amelyek az internet minél szélesebb körű elérhetőségét hivatottak
megkönnyíteni.
Megemlítette a gerinchálózat fejlesztését, az áfa 18 százalékra
csökkentését, és a kedvezményes alapcsomag bevezetését is.
Mindezeket a lépéseket példaértékűeknek nevezte Falusi Vajk.
Amennyiben jövőre 5 százalékra csökkenne az áfa, úgy
Magyarországon lenne a legkisebb az Európai Unióban, és huszonkét
milliárd forint maradna a családoknál, vállalkozásoknál. Az internet
ára csaknem 20 százalékkal alacsonyabb lenne, mint 2016-ban.
A téma azért is fontos, mert beletartozik abba a körbe, amelyért
elindult a Nemzeti Konzultáció. A Fidelitas az olcsóbb internet
pártján áll és arra kéri a magyar embereket, hogy véleményük
kifejezésével ők is tegyenek így.
A fiataloknak az egyik legfontosabb kérdés, a szabad és olcsó
internethasználat, mondta Falusi Vajk.