Több lesz a felvidéki magyar együttes a Martosi Szabadegyetem zenei kínálatában
Dunaszerdahely, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - A magyarországi fellépők - idén többek közt a Csík zenekar, a Hooligans, a Halott pénz és a Tankcsapda - mellett több lesz a felvidéki magyar együttes a Martosi Szabadegyetem zenei kínálatában - közölték a július 5-től 9-ig tartó szlovákiai rendezvény szervezői csütörtöki dunaszerdahelyi sajtótájékoztatójukon.
A MartFeszt felvidéki fellépői között lesz a Phoenix RT, a
Jóvilágvan, az Arizóna, a Rómeó Vérzik és a História zenekar.
A Martosi Szabadegyetem zenei felhozatalában a szervezők mindig
helyet adtak legalább egy-egy felvidéki magyar zenekarnak, idén
viszont új hagyományt teremtve bővítik a kínálatot. "Teret
szeretnénk adni a felvidéki magyar együtteseknek, művészeknek,
előadóknak. Erősítjük a felvidéki profilt" - mondta Gubík László, a
Martosi Szabadegyetem főszervezője. Hozzátette, hogy a helyi
tehetségek kiemelt támogatásának gondolata a tavalyi szabadegyetemen
történt tragédia - egy fiatal látogató halála - után fogalmazódott
meg.
Változik a szabadegyetem helyszíne is. Mivel a rendezvény
kinőtte eddigi otthonát, a martosi Feszty parkot, a község
labdarúgópályája mellett kijelölt fesztiválhelyszínre költözik.
"Jóval nagyobb területet kap a Martosi Szabadegyetem. Amit eddig
objektív okok miatt nem tudtunk megvalósítani a Feszty parkban, idén
már meg tudjuk" - mondta az MTI-nek Gubík László.
Hozzátette, a zenei kínálat mellett számos kiegészítő program
várja majd a látogatókat. A szabadegyetem gerincét alkotó közéleti
előadások és panelbeszélgetések idén a kisebbségeket érintő kérdések
és az oktatásügy, illetve az Európát sújtó migránsválság kérdései
köré épülnek, ezek pontos programját később ismertetik.
A Martosi Szabadegyetemet 2013-ban rendezték meg először az
erdélyi Tusványos mintájára a Révkomáromhoz közeli Martoson, és már
első évadában a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvénye
volt. A szabadegyetem fő szervezői a Via Nova Ifjúsági Csoport és a
révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata (SJE HÖK).