A gazdaság és a turizmus fejlesztését szolgálja a Mura nemzeti program
Nagykanizsa, 2017. december 18., hétfő (MTI) - A helyi hagyományokra, a gazdasági potenciálra és új gyümölcsfajták termesztésére építve egyszerre szolgálja a gazdaság és a turizmus fejlesztését a mintegy 80 dél-zalai települést érintő Mura nemzeti program - mondta a program miniszteri biztosa hétfőn Nagykanizsán.
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért
és képzésért felelős államtitkára a zalai helyi termékeket bemutató
vásáron és konferencián kifejtette: a kistelepülési szerkezetű, kis
lélekszámú falvakkal rendelkező Zala megyében az elöregedés, az
elnéptelenedés, a fiatalok elvándorlása, a műveletlenül hagyott
területek gyarapodása jellemző.
Kifejtette, a gazdaság- és turizmusfejlesztést szolgáló program
arra épít, hogy megpróbálja kihasználni a térségben lévő potenciált,
új lehetőségeket adva arra, hogy az itt élők itt találják meg a
megélhetésüket.
A megyei önkormányzat által indított, Zalai innovatív
foglalkoztatási paktum megvalósítása elnevezésű projekt keretében
másodszor tartott Zalai helyi termék karácsony című rendezvényen az
államtitkár úgy fogalmazott: a Mura program egyben
identitásépítésről is szól, szeretnék országszerte megismertetni a
Murafölde névvel illetett térségből származó minőségi helyi terméket.
Az agrárium fejlesztése terén említést tett arról, hogy a
térségben van már példa új technológiákkal végzett szőlő- és
bogyósgyümölcs-termesztésre, valamint eddig szinte ismeretlen
gyümölcsfajták, mint a kivi vagy a datolyaszilva eredményes
nagyüzemi termesztésére, és az egyre népszerűbb
gyógynövénytermesztésre. Mindezek feldolgozására kisüzemekre,
hűtőházakra is szükség van, s az így előállított termékeket az idei
érkező turisták számára is értékesíteni lehet - jelezte a politikus.
Kitért arra is, hogy korábban a határközeli térség el volt
zárva, ami ma egyszerre előny és nehézség is a turisztikai
fejlesztések szempontjából. A térségben azonban a gyarapodó
kerékpárutakkal, a Mura folyó kihasználásával, valamint a sokakat
vonzó fesztiválok szervezésével tovább lehet erősíteni az
idegenforgalmat.
A Mura programban a Zalaerdő Zrt. egymilliárd forintos
kisvasút-fejlesztése már elindult, akárcsak a Balaton-felvidéki
Nemzeti Park 470 millió forintból Letenye környékén megvalósuló
élőhely-fejlesztési programja - jelezte az államtitkár.