Balog Zoltán: Magyarország büszke nemzetiségei erősödésére
Megjegyzés: utolsó bek. utolsó sor:...Tököli Délszláv Nemzetiségi Együttes a délszláv nemzetiségi kultúra megőrzése terén végzett munkájáért.
Budapest, 2017. december 18., hétfő (MTI) - Magyarország büszke arra, hogy nemzetiségei identitása, öntudata, önismerete folyamatosan erősödik, és a magukat nemzetiséginek vallók száma folyamatosan nő - mondta az emberi erőforrások minisztere a nemzetiségekért díjak átadásán, hétfőn a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.
Balog Zoltán szerint ebben a pozitív folyamatban szerepe van
annak is, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek megvallhatják
kettős identitásukat is. Azt hangoztatta: a nemzetiségek
kultúrájának ápolása, emberi jogaik tiszteletben tartása nem azért
fontos, mert erre nemzetközi kötelezettségeink vannak, hanem azért,
mert ez a rövid-, közép- és hosszútávú nemzeti érdek. Magyarország
érdeke, hogy közösségeiket erősítő intézményhálózata legyen a
nemzetiségeknek; ez bővülő óvodákat, iskolákat, kulturális
intézményeket, médiát jelent. Emlékeztetett, 2010 óta csaknem
háromszorosára emelkedett a nemzetiségekre fordított támogatások
összege. Jelezte ugyanakkor, "nem lehet hátra dőlni", még
számos tennivaló van. Szerinte a szemléletváltásnak az
elnevezésekben is tükröződnie kell, azzal, hogy "úgy nevezzük el a
dolgokat, ahogyan gondolkodunk azokról". Ezért változtatták vissza a
kisebbségek kifejezést nemzetiségekre - fűzte hozzá. Arról
beszélt, az országban 13, hivatalosan elismert nemzetiség él;
kultúrájuk gazdagsága, sokszínűsége, történelmi gyökereik és
hagyományaik pedig szerves részét képezik a magyar kultúrának.
Emlékeztetett arra is, hogy az együttélés nem volt mindig
konfliktusmentes, voltak tragédiák, és felemelő pillanatok is, és
egyikről sem szabad megfeledkezni. A magyarországi nemzetiségek
kultúráját félszigetekhez hasonlította, mert azok külön állnak
ugyan, mégis mindig kapcsolatban is maradnak a szárazfölddel. Balog
Zoltán a diplomáciai testület több tagja, köztük nagykövetek előtt
arról beszélt, Magyarország szeretne példát is mutatni azoknak az
országoknak, ahol a nemzetiségek helyzete nem olyan stabil és
növekedő, mint nálunk. Példaként Ukrajnát említette, ahol a magyar
nyelven való tanulás veszélyben van. "Mi nem szeretnénk sohasem
megtiltani, hogy a szlovákok, a románok, a szerbek, a horvátok a
saját himnuszukat énekeljék, használhassák a nemzeti jelképeiket.
Azt szeretnénk, ha minél több oktatási intézményük lenne" - mondta.
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi
kapcsolatokért felelős államtitkár is azt hangoztatta, hogy a
nemzetiségek nem gyengítik, hanem erősítik Magyarországot. Fontosnak
mondta, hogy megőrződjön a nemzetiségek színes világa, nyelve,
kultúrája és hitvilága. Arra hívta fel a figyelmet, hogy
Magyarországon az elmúlt négy év alatt "megsokszorozódott", azaz
12-ről 82-re nőtt a nemzetiségek által fenntartott intézmények
száma. Emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés néhány napja
döntött arról, hogy 10-ről 15 százalékra emeli az iskolákban a
nemzetiségi nyelvpótlék összegét. Ez a növekedés mintegy 15 ezer
diák nevelését szolgálja - fűzte hozzá. Nemzetiségekért díjat
kapott Andó György a békési és a hazai szlovák népi építészet
megőrzéséért, Diószegi György Antal a kárpát-medencei görögök
kultúrtörténetének kutatásáért, Gmoser Györgyné a kiskőrösi és a
Bács-Kiskun megyei szlovákok népi hagyományainak megőrzéséért,
Kaszás Sándor a német nemzetiségi zene megismertetésért végzett
pedagógiai munkássága elismeréséért, Kreszta Traján a battonyai és a
magyarországi románok kulturális és vallási életének, oktatásának,
sajtójának és intézményrendszerének létrehozásáért, Nagy Gusztáv
pedagógiai és szépirodalmi munkásságáért, valamint a magyar irodalmi
művek romani nyelvre történő lefordításával a romák kulturális
felzárkóztatásáért tett erőfeszítéseiért, Rézműves Gyula a romák
hétköznapjainak bemutatásáért és társadalmi helyzetének művészeti
ábrázolásáért, Roszica Bolgár Gyermek Néptáncegyüttes a bolgár
nemzetiségi tánc és zenei kultúra átadásáért, Johann Schuth a német
nemzetiségi sajtóban végzett munkájáért, Sutarski Konrad a
magyarországi lengyelség kulturális és tudományos intézményeinek
megszervezésében végzett munkájáért, Szili Istvánné az ercsi
horvátok nemzetiségi közösségében betöltött szerepéért, Szőke Péter
a társadalmi felzárkózásért, valamint az idegengyűlölet és
rasszizmus visszaszorításáért végzett munkásságáért, a Tököli
Délszláv Nemzet