A Jobbik stratégiai szövetséget kínál a magyar vállalkozásoknak
Budapest, 2017. december 18., hétfő (MTI) - "Történelmi stratégiai szövetséget" kínál a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásoknak Vona Gábor, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje.
Az ellenzéki párt vezetője hétfőn, Budapesten a jövő évi
választásokra szóló tizennegyedik vállalásának ismertetésével
folytatta tizennyolc részesre tervezett sajtótájékoztató-sorozatát.
Kiemelte, azt szeretnék, ha a magyar vállalkozások a Jobbik
kormányra kerülése után azt éreznék, nincsenek egyedül hagyva, hanem
az állam, valamint a kabinet erős, megbízható és támogató partnerük.
Vona Gábor szerint az elmúlt 27 évben sokan fogalmaztak meg
hasonló ígéreteket, azonban azok soha nem váltak valóra, a magyar
vállalkozásoknak pedig csalódniuk kellett.
Ennek pedig az lett a következménye, hogy a magyar gazdaságban
szinte csak a tőkeerős multinacionális vállalkozások verseny- és
exportképesek - fejtette ki a Jobbik kormányfőjelöltje, aláhúzva,
hogy a legkisebb magyar vállalkozások támogatásával a "magyar
gazdaság motorját" lehetne beindítani.
Hangsúlyozta, a mikro, kis- és középvállalkozások
versenyképességének javulásával az állami bevételek is növekednének,
ami több kiadást engedne az olyan nagy alrendszereknek, mint például
az egészségügy, az oktatás, illetve a nyugdíjrendszer. Emellett a
vállalkozások fejlődése a bérek növekedésével is járna, ami a
fogyasztás élénkülésén keresztül szintén fokozná a magyar gazdaság
teljesítményét - fejtette ki.
Vona Gábor nyolc alapelvet sorolt fel a magyar vállalkozóknak
kínált szövetséghez. Elsőként említette a tiszta verseny
garantálását a korrupció felszámolásával; majd egy "felülről
bebetonozott", csak a vállalkozások szempontjából pozitívan
módosítható adókörnyezetet; adó- és járulékcsökkentést; a bürokrácia
lazítását; az állam stratégiai szemléletének kialakítását; a
szakképzés reformját; a multinacionális vállalatok magyar
beszállítói hányadának emelését; valamint az uniós és állami
források magyar vállalkozásokhoz terelését a versenyképességi
kritériumok betartása mellett.
A sajtótájékoztató témájától eltérő kérdésekre ezúttal sem a
Jobbik elnöke, hanem Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője
válaszolt.
Reakcióiban elmondta, a Jobbik annak az összegnek a többszörösét
költötte köztéri plakátokra, mint amennyiről a Pesti Srácok lap írt,
a pontos összeget azonban az üzleti titok védelme miatt nem hozzák
nyilvánosságra.
Mirkóczki Ádám megerősítette, hogy a plakátokat visszavásárolták
korábbi tulajdonosai, a vételárról azonban csak annyit mondott, az
kisebb, mint amennyiért korábban ők megszerezték azokat.
"Remélem, hogy a minimum büntetése a kizárás lesz" - válaszolta
a szóvivő arra a kérdésre, hogy milyen szankciókra számíthat Ágoston
Tibor, a Jobbik debreceni képviselője, aki egyedüliként nem szavazta
meg egy roma diák ösztöndíját. A Jobbik 2013 előtt számtalan esetben
hibázott olyan kijelentésekkel, amelyek joggal sérthettek embereket,
a néppártosodás elindulása után azonban kényesebben figyelnek ezekre
a hibákra - jelentette ki Mirkóczki Ádám. Hozzáfűzte: "bárcsak
minden pártban, mindennek annyira lenne következménye, mint a
Jobbikban".