Kósa: A Fidesz nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv
Debrecen, 2017. december 18., hétfő (MTI) - Amíg a Fidesz vezeti Magyarországot, nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.
Kósa Lajos hangsúlyozta: elkezdődött Magyarországon azoknak a
civil szervezeteknek a szervezése, amelyek részt vesznek az Európai
Parlament kötelező betelepítési kvótájának végrehajtásában. Mint
mondta, Soros György Debrecenben 130 millió forinttal támogatja azt
az Alternatív Közösségek Egyesülete nevű civil szervezetet, amely
csak látszólag végez civil tevékenységet, valójában a menekültek
betelepítésében, integrációjában és családegyesítésében lesz
feladata. Kósa Lajos szerint a szervezet működése átláthatatlan,
hiszen a milliárdostól kapott támogatást nem társegyesületeknek adja
tovább, hanem úgynevezett csoportoknak, amelyek nem bejegyzett
egyesületek, így nem is jogi személyek. Emlékeztetett: Debrecen már
kivette a részét a migrációs hullám kezeléséből, és hosszú ideig
küzdött azért, hogy végre bezárják a menekülttábort, amely rengeteg
problémát okozott az adott városrész lakosainak életében.
"A legkevésbé sem azért zártuk be a menekülttábort, hogy
kötelező migrációs betelepítési politikával a Soros-tervnek
megfelelően viszontlássuk a migránsokat, csak most már széttelepítve
a városban, még akkor sem akarjuk ezt, ha vannak olyan debreceni
szerveződések, amelyek ennek az ügynökei szeretnének lenni" -
fogalmazott Kósa Lajos.
Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: határozottan
tiltakoznak az ellen, hogy civilnek mondott szervezetek karitatív
tevékenység mögé bújva segítsék Soros György tervét. Szerinte ezek
politikai szervezetek, ezért civil alapon semmilyen kapcsolatot nem
kíván velük fenntartani a város. Hangsúlyozta: Debrecenben nincs
szükség álkaritatív szervezetekre, a város költségvetéséből ugyanis
2,8 milliárd forintot fordítanak szociális tevékenységre. Azok a
szervezetek, amelyek azt hangoztatják, hogy szociális alapon akarnak
Debrecenben szolgáltatás nyújtani, nem mondanak igazat - fűzte
hozzá, és felszólította az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy
hagyjon fel politikai tevékenységével.
Pósán László országgyűlési képviselő kiemelte: Debrecen
lakossága már többször világossá tette, hogy saját maga szeretné
eldönteni, kikkel akar együtt élni, az Alternatív Közösségek
Egyesületét pedig arra kérte, ne mossák össze a politikai és a civil
munkát, vállalják fel nyíltan, ha politizálnak. Tasó László, a
Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett: a magyar emberek már
kétszer is világossá tették, hogy mit gondolnak a Soros-tervről, a
legutóbbi nemzeti konzultációra 2 millió 349 ezren válaszoltak.
Nemzeti ügy lett a migrációs válság kezelése - mondta, hozzátéve,
hogy a Soros-terv végrehajtásának jelenleg Magyarország az akadálya.