Külföldi sajtó Magyarországról - Német és olasz lapok
Berlin, Róma, 2017. december 18., hétfő (MTI) - A Die Welt című konzervatív német lap az osztrák kormány megalakulásával, a Der Spiegel című hetilap pedig a kelet-közép-európai régió helyzetével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
A Die Welt hétfői számában közölte Thomas Vitzhum
összeállítását, amely szerint a német szociáldemokraták (SPD) attól
tartanak, hogy Ausztria az új kormány révén jobbra tolódik, követve
Magyarországot, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) viszont azzal
számol, hogy az új vezetésű Ausztriával Bajorországnak lesz egy
újabb szövetségese Európában.
Hozzátette: Orbán Viktor magyar kormányfő a múlt heti uniós
csúcson ismét a menekültek EU-s tagok közötti szétosztását elutasító
tagállamok vezetőjeként lépett fel, azonban a CSU szövetségi
parlamenti (Bundestag-) képviselőinek csoportja "ennek ellenére
meghívta január elején tartandó tanácskozásukra a Seeon kolostorba".
A meghívással - amelyet még nem fogadott el a magyar kormányfő -
a CSU "jelzést küld Berlinnek", a szövetségi kormánynak, amelynél
"bosszankodást" váltott ki Orbán legutóbbi látogatása a CSU
képviselőinél. A 2015 szeptemberére, a menekültválság közepére
szervezett korábbi látogatást "a kancellár politikája elleni
bizalmatlansági szavazásként értelmezték" - írta a Die Welt.
A Der Spiegel a hét végén megjelent számában kapcsolati válság
címmel közölte Jan Puhl és Tobias Rapp összeállítását, amelyben
Magyarországgal kapcsolatban kiemelték, hogy "természetesen nincsen
semmilyen Soros-terv, de ez Orbánnak és embereinek mellékes". A
kormányfő "hatalmi rendszerét az élteti, hogy ellenségképeket gyárt,
és tölt meg élettel", így az ellenségkép szerepébe kerülnek "a
menekültek, a romák vagy éppen Soros".
Hozzátették: Orbán Viktor számára az "+illeberális demokrácia+"
azt jelenti, hogy a liberális állam intézményei már nem töltenek be
központi szerepet. Szabad kezet szeretne kapni a kormányzáshoz, és a
nemzeti konzultációk politikája legitimálására szolgálnak. És mivel
"pontos érzéke van a nyugati politika ellentmondásaihoz, a
menekültpolitikában sikerült Angela Merkel legfontosabb konzervatív
ellenfelévé válnia".
Uralma "nagyon egyszerűen működik: szilárd parlamenti
többségével valamennyi hivatalt és intézményt a saját embereivel
tölt fel" - írták a Der Spiegel szerzői, kiemelve: Orbán Viktor
"népvezér, játékos, a szálakat a háttérből mozgató, a hatalomért
élő, gátlások nélküli ember, és mindezzel együtt Európa egyik
legtehetségesebb politikusa".
Populisták előre, az osztrák-magyar jobboldal Európát fenyegeti
címmel kommentálta az új osztrák kormány megalakulását a La
Repubblica, amely az új osztrák és a visegrádi országok várható
közeledésére is felhívja a figyelmet.
Az olasz balközép napilap vasárnapi cikke szerint megvan a
veszélye annak, hogy a bécsi kormány erőteljesen elmozdítja a térség
egyensúlyát, "önrendelkező és euroszkeptikus Mitteleurópát teremtve
az egykori Habsburg-birodalom tengelyén egészen Lengyelországig".
Az új Ausztriához mostantól "kicsi és nagy Orbánok
csatlakozhatnak a régi vasfüggöny mögül, akik az európai
menekültmegállapodások ellen lázadnak, és kevéssé szolidárisak az
EU-partnerekkel" - vélte a napilap.
A La Repubblica egy másik cikke szerint az új bécsi kormány a
visegrádi csoporthoz csatlakozik, amely már "egy ideje az EU
erősítése ellen cselekszik, és a nemzeti szuverenitás teljes
újraépítésére törekszik". A cikk megjegyzi, hogy a tavaszi
olaszországi parlamenti választásokkal, vagyis az olasz populista
pártok esetleges győzelmével a visegrádi csoport kiterjedhetne
Olaszországra is.