A sajtó szerint román állampolgár a csehországi robbanás áldozatainak többsége
Prága, 2018. március 23., péntek (MTI) - Legalább öten román állampolgárok voltak a csehországi Kralupy nad Vltavou vegyiművekben történt robbanás hat áldozata közül - jelentette pénteken a cseh elektronikus média, a tragédiát kivizsgáló hatóságokhoz közeli forrásokra hivatkozva.
Hivatalosan ezt az értesülést a cseh rendőrség nem erősítette
meg, de nem is cáfolta. "A hatósági vizsgálat még nem fejeződött be.
Konkrétumokat csak azután tudunk mondani" - reagált Markéta Johnová
rendőrségi szóvivő az újságírók érdeklődésére.
Korábban több cseh hírportál, például a Szenam.cz és a Blesk.cz
azt írta, hogy az áldozatok nagy valószínűséggel nem csehek, hanem
lengyel állampolgárok.
A Kralupy nad Vltavou vegyiművekben csütörtökön délelőtt történt
robbanás közvetlen oka egyelőre ismeretlen.
Annyi már biztos, hogy a robbanás egy éppen használaton kívül
lévő kerozintartály tisztítása közben következett be. A sajtóban
megjelent olyan vélemény, hogy a munkások valamit hegeszthettek,
miközben megfeledkeztek arról, hogy a tartályban még lehetnek a
rendkívül robbanékony repülőgép-üzemanyagnak maradékai vagy abból
származó gázok. A rendőrség ebben az esetben is arra hivatkozik,
hogy a vizsgálat még folyamatban van, így korai lenne konkrétumokat
mondani.
A robbanás két súlyos sérültjét egy prágai kórházban ápolják, és
a péntek reggeli jelentések szerint már nincsenek életveszélyben.
A kralupyi vegyiművek a lengyel PKN Orlen csoport tulajdonában
van, de a gyártelepen több más vegyipari cég is működik. A robbanás
a Ceská Rafinérská olajfinomítóban következett be, amely az
Unipetrol társaság része. Pavel Kaindl, az Unipetrol szóvivője ezt
megerősítette.
A robbanáskor tűz nem keletkezett, vegyi anyagok nem kerültek a
légkörbe, így a kisváros lakosait semmiféle veszély nem fenyegeti.
A nyugat-csehországi régióban több vegyi üzem is működik, s már
több tragédia történt. A legnagyobb, 17 emberéletet követelő
robbanás 1974-ban a Litvínov melletti Záluziben működő
olajfinomítóban következett be. Ott a megrozsdásodott vezetékek
egyikéből szivárgott a gáz, és amikor a gázfelhő elérte a közeli
kohót, berobbant; a tragédia hatalmas anyagi károkat is okozott.