Amazónia egy védett területét engedik át a bányászatnak Brazíliában
London, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - A brazil kormány megszüntette a természetvédelmi státuszát egy területnek az Amazonas-medencében, hogy megkezdődhessen a régió természeti kincseinek kitermelése.
Az egyebek között aranyban gazdag 46 ezer négyzetkilométeres
terület, Renca az észak-brazíliai Amapá és Pará államokban fekszik -
írta a BBC News.
A helyi kormány szerint Michel Temer brazil elnök rendelete
ellenére a terület mindössze nagyjából 30 százalékán lehet majd
bányászni, ami azt jelenti, hogy a kitermelés nem fogja érinteni a
korábban is védett erdőségeket és az őslakosok földjeit.
"Az intézkedés célja, hogy új beruházásokat csalogassunk a
területre, növelve az ország bevételeit és új munkahelyeket
teremtve, miközben mindvégig szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot"
- húzta alá közleményében a helyi bányászati és energiaügyi
minisztérium.
Randolfe Rodrigues ellenzéki szenátor szerint azonban ez a lépés
a "legnagyobb támadás az Amazonas ellen az elmúlt 50 évbem".
Maurício Voivodic, a Természetvédelmi Világalap (WWF) brazíliai
részlegének vezető munkatársa a múlt hónapban arra figyelmeztetett,
hogy a bányászat beindulása "jelentős demográfiai változásokat,
erdőirtást, a vízforrások elpusztítását, a biológiai sokféleség
elsorvadását és a földek miatti konfliktusokat" eredményezheti.
"Amennyiben a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy megnyissa ezeket a
területeket a bányászat előtt anélkül, hogy megvitatná a szükséges
környezetvédelmi intézkedéseket, akkor nemzetközi felháborodással
kell szembenéznie" - jegyezte meg közleményében a WWF.