Az ókori vulkánkitörés elől menekülő kisfiú csontvázát találták meg Pompejiben
Róma, 2018. április 26., csütörtök (MTI) - Egy hét-nyolc éves fiú épségben megmaradt csontvázát ásták ki a dél-olaszországi Pompejiben, amelyet a Vezúv 79-es kitörése semmisített meg a város számos lakosával együtt.
A gyermekcsontvázat Pompeji központi fürdőinek nemrég újraindult
ásatásai során találták meg 10 centiméteres réteg alatt.
A feltételezések szerint a gyermek a vulkánkitörés okozta
vészhelyzetben a fürdő egyik bejárati helyiségében keresett
menedéket. Egyedül volt, félt és összehúzta magát - így érte őt a
halál.
A pompeji régészeti park kutatói szerint a kisfiú egy zárt
helyiségben tartózkodott, ahova a városra lövedékként záporozó
lávakövek nem tudtak betörni, nem omlott rá a szoba teteje sem.
A gyerek halála a kitörés második fázisában következett be,
amikor az ablakon keresztül tüzes levegő áramlott be. A vulkán
feletti gázokból, hamuból és úgynevezett piroklasztokból, vagyis
tüzes vulkáni kőzetdarabokból álló kitörési oszlop alakult, amely a
városra zúdult. Ennek hőmérséklete jóval meghaladta a 200 Celsius
fokot is.
Az épségben maradt csontváz megtalálását "jelentős"
felfedezésnek nevezte Massimo Osanna, a pompeji régészeti
felügyelőség vezetője. Hangsúlyozta, hogy az ásatási terület még
számtalan kincset tartogat a régészek számára, csak meg kell tudni
találni őket.
A pompeji fürdőknek ezt a részét már az 1877-78-as ásatásokon is
átvizsgálták. Nem kizárt, hogy a gyerekcsontvázat is megtalálták, de
nem tudták kiemelni. A mai tudományos és régészeti eszközökkel ez
sikerült.
Az ókori Pompeji lakosságának száma a becslések szerint 6 és 20
ezer között mozgott. A vulkánkitörés napjaiban többségük elmenekült.
Az ókori város ásatásain eddig több mint ezer tetemet találtak.