Az Uber miatt tüntetnek taxisok Brüsszelben
Brüsszel, 2018. március 27., kedd (MTI) - Mintegy 600 taxis sztrájkja nehezíti a forgalmat Brüsszelben, akik azt szeretnék elérni, hogy szigorítsák a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber működési feltételeit, és mondjon le a jelenlegi szabályokért felelősnek tartott közlekedési miniszter - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.
A taxisok véleménye szerint ellehetetleníti működésüket az, hogy
Pascal Smet, a brüsszeli régió kormányának közlekedési minisztere a
taxisokkal megegyező feltételeket szabott az alternatív, közösségi
személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalat számára. Megítélésük
szerint az amerikai vállalat és a szolgáltatást nyújtó sofőrök nem
felelnek meg az érvényes előírásoknak.
A taxisok nehezményezik, hogy a miniszter négy éve nem ül velük
tárgyalóasztalhoz egy minden fél számára elfogadható megoldás
kidolgozása érdekében.
A sztrájkban részt vevő mintegy 600 taxis reggel öt órakor
kezdte a forgalomlassító demonstrációt. Kezdetben, a belga fővárosba
vezető főbb utak egyik sávját foglalták el, a nap folyamán Brüsszel
belterületén haladnak majd, saját maguk által "csigatempónak"
nevezett sebességgel.
A taxisok várhatóan fél kettő táján kötelékbe állnak, és hasonló
sebességgel haladva, fél négy körül érkeznek az Európai Unió
intézményeinek is helyet adó Schuman térre, hogy ott is hangot
adjanak követeléseiknek.