Beidézte a boszniai államügyészség Milorad Dodikot a népszavazás miatt
Belgrád/Banja Luka, 2016. szeptember 26., hétfő (MTI) - Beidézte a bosznia-hercegovinai államügyészség Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét, mert az a vasárnapi népszavazás megrendezésével megsértette az alkotmánybíróság döntését - közölte az ügyészség hétfőn.
A hírt Boris Grubesic, az államügyészség szóvivője is
megerősítette a sajtónak.
A boszniai Szerb Köztársaságban január 9-ét tartják a
köztársaság napjának, az időpont azonban egybeesik az ortodox
karácsony utáni harmadik napon Szent István diakónus, az első
keresztény vértanú emléknapjával, ez pedig az alkotmánybíróság
szerint diszkriminatív, mert voltaképpen kizárja az ünneplésből a
szintén az országrészben élő katolikus horvátokat és a muzulmán
bosnyákokat.
A bosznia-hercegovinai büntetőtörvénykönyv szerint az
alkotmánybíróság döntéseinek figyelmen kívül hagyása
bűncselekménynek számít.
A boszniai Szerb Köztársaságban vasárnap rendeztek népszavazást
a köztársaság napjának kijelöléséről. Egyes elemzők szerint az
alkotmánybírósággal való szembeszegüléssel az országrész vezetése
voltaképpen a boszniai intézményrendszer gyengeségét kívánta
bizonyítani, és ezzel előkészíteni egy várhatóan 2018-as
referendumot, amikor a boszniai Szerb Köztársaság függetlenségéről
dönthetnének az ott lakók.
Milorad Dodik egyelőre nem kommentálta az idézést, ugyanakkor
korábban azt mondta, ha erre sor kerül, nem fog megjelenni az
ügyészségen.
A vasárnapi népszavazáson az 1,22 millió szavazásra jogosult
55,77 százaléka vett részt, túlnyomó többségük, 99,81 százalékuk
válaszolt igennel a feltett kérdésre, azaz hogy szeretné-e, ha a
köztársaság napja január 9-én legyen.