Berlini merénylet - Német államfő: fel kell tárni a mulasztásokat, és tanulni kell a hibákból
Berlin, 2017. december 19., kedd (MTI) - Fel kell tárni az egy évvel ezelőtti berlini iszlamista terrormerénylettel kapcsolatos mulasztásokat, és tanulni kell a hibákból - mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden a gázolásos támadás helyszínén az évforduló alkalmából tartott megemlékezésen.
A 12 halálos áldozat hozzátartozóinak és a több mint 70
sebesültnek rendezett zárt körű megemlékezésen Frank-Walter
Steinmeier a hivatala által nyilvánosságra hozott beszédében
hangsúlyozta: "ki kell mondani és be kell ismerni", hogy történtek
megelőzhető hibák, és ki kell mondani azt is, hogy "ennek a
támadásnak soha nem lett volna szabad megtörténnie".
Hozzátette: az a "keserű" igazság, hogy az állam nem tudta
megvédeni az embereket.
Köszönet jár mindazoknak, akik segítettek az áldozatoknak, de
"az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a segítség egy része túl
későn érkezett, és nem volt megfelelő" - mondta a német államfő.
A vezető politikusok, köztük Angela Merkel kancellár
részvételével tartott megemlékezés után felavatták az áldozatok és
sebesültek tiszteletére alkotott emlékművet, egy arany színű fémmel
kiöntött repedést a merénylet helyszínén, a belvárosi Breitscheid
tér burkolatában, a Vilmos császár-emléktemplom mellett, azon a
helyen, ahol az automata fékező berendezés megállította a támadáshoz
használt kamiont. A repedés a templomhoz vezető lépcsőknél ér véget,
amelyekbe bevésték a 12 áldozat nevét.
Az alkotást Michael Müller, Berlin kormányzó polgármestere adta
át, aki az emberiség elleni merényletnek nevezte a támadást, és
hangsúlyozta: 2016. december 19-ének estéje "mély nyomokat hagyott a
berlini emberek szívében", de nem hozta el a terror győzelmét, mert
a berliniek nem engedik, hogy életüket befolyásolja a gyűlölet.
Angela Merkel a megemlékezés margóján újságíróknak elmondta: az
évforduló nemcsak a gyász, hanem annak a szilárd elhatározásnak is a
napja, hogy a szövetségi kormány javítson mindazon, ami a támadással
kapcsolatban félresikerült.
Az áldozatok hozzátartozóival és a sebesültekkel tartott hétfő
esti találkozójáról elmondta: a velük folytatott beszélgetésekből
kiviláglik, hogy az állam "gyengének" bizonyult, de néhány hónap
múlva ismét találkozik majd velük, és beszámol a törekvésekről,
amelyek nemcsak a közbiztonság erősítését célozzák, hanem azt is,
hogy a merényletben érintett emberek élete amennyire csak lehet,
visszatérjen a régi kerékvágásba.
A zárt körű megemlékezés után megnyitották a helyszínt, a
Breitscheid téri karácsonyi vásárt, amelyen az árusok a gyásznapra
tekintettel kedden zárva tartanak. A téren estig több nyilvános
megemlékezést és tüntetést tartanak. Szerveztek egyebek között
ökumenikus imádságot és gyertyás felvonulást, demonstrációt a
"politikai iszlám" és az "iszlamizáció" ellen, egy tüntetést pedig
"A határokat zárják le, ne a karácsonyi vásárokat" címmel hirdettek
meg.
A városvezetés közreműködésével szervezett hivatalos programok
zárásaként este 20.02-től - percre pontosan a támadás évfordulóján -
megkondulnak a templom harangjai, és az áldozatok tiszteletére 12
percen keresztül szólnak majd.
Tavaly december 19-én egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis
Amri követett el merényletet a berlini Breitscheid téren, ahol
advent idején a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárát
tartják. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében gyilkoló
szélsőséges iszlamista egy elrabolt kamionnal behajtott a vásáron
szórakozó tömegbe. A támadás után elmenekült az országból, és néhány
nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában
rendőrökkel folytatott tűzharcban.
Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb németországi terrortámadása.
Az ügyben indított vizsgálatok kimutatták, hogy a hatóságok
megakadályozhatták volna a pusztítást, és ez sorozatos mulasztásaik
miatt nem sikerült.