BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint
Budapest, 2018. április 25., szerda (MTI) - Az árfolyamok csökkenésével indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője elmondta, negatív
nyitás jöhet az előző napi amerikai esés után. A hangulatot
elsősorban a kötvényhozamok emelkedése és negatív vállalati hírek
rontották el. Ez várhatóan átgyűrűzik a nyugat-európai piacokra és a
magyar börzére is - tette hozzá.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is
azt emelte ki kommentárjában, hogy az amerikai állampapír-piaci
hozamok emelkedése miatt félelem uralkodott el a tengerentúli
befektetőkön, és jelentős csökkenéssel zártak az amerikai
részvényindexek kedden, ezért rossz hangulatban indulhat a szerdai
kereskedés a részvénypiacokon.
Mint írta, Ázsiában sem sokkal jobb a helyzet, és a fejlett
európai piacok is 1 százalék körüli eséssel indíthatják a szerdai
kereskedést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,55 pontos,
0,60 százalékos csökkenéssel, 37 892,90 ponton zárt kedden.
Leginkább a Mol vitte le az indexet, a második legrosszabbul pedig a
Magyar Telekom szerepelt. A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd
forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi
záráshoz képest.
A Mol árfolyama 46 forinttal, 1,55 százalékkal, 2924 forintra
csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára
60 forinttal, 0,53 százalékkal, 11 340 forintra esett, forgalmuk 4,8
milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5,50 forinttal, 1,20
százalékkal, 451 forintra gyengült, forgalma 345,8 millió forint
volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,67 százalékkal,
5215 forintra csökkent, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el. A
kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4250,92 ponton zárt
kedden, ez 116,23 pontos, 2,81 százalékos emelkedés a hétfői
záráshoz viszonyítva.