Budapesti járatokat is töröl a Ryanair
Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig, derült ki az ír légitársaság által hétfőn közzétett listából.
A lista szerint a járattörlés a barcelonai, a milánói, a portói,
a londoni, a brüsszeli, a dublini és a római bázisról indított
járatokat érinti. A lista szerint Budapest is érintett, szerdánként
nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted,
illetve Budapest között.
A Ryanair azért hozta nyilvánosságra pontos tervet, mert az
érintett utasok körében rendkívül nagy volt a felháborodás.
A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a
honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október
végéig, ami összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti. Az első
napokban azokban ennél többet, 80 járatot törölt a Ryanair. A
légitársaság az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölte a
járatukat. Ebben az esetben az utas kérhet ingyenes átfoglalást,
vagy visszatérítést.
A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a
Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a
saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A
Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat
(autóbérlés, szállás) megfizesse - hívta fel a figyelmet a
Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az MTI-hez hétfőn
eljuttatott közleményében.
A Ryanair hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint
2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok
közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott
90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka
közlekedett pontosan a légiforgalmi irányítás kapacitásának
szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó
személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt.
A Ryanair eddig áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte
a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint
kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a
hajóüzó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők egyaránt) idén
december végéig ki kell venniük egész éves szabadságukat.
A légitársaság arra számít, hogy ha a következő hat hétben napi
2500 járatából 40-50-et töröl, helyre tudja állítani a pontos
közlekedés 90 százalékos szintjét.