Civil törvény - Az EU Alapjogi Ügynökségének igazgatója aggodalmát fejezte ki
Brüsszel, 2017. június 26., hétfő (MTI) - Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége is osztja a magyar civil törvénnyel kapcsolatos "komoly" aggályokat - mondta Michael O'Flaherty, a szervezet igazgatója az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott hétfői interjújában.
Az igazgató arról számolt be, hogy az Európai Bizottsághoz, az
ENSZ-hez és más nemzetközi szervezetekhez hasonlóan az uniós
alapjogi ügynökség is úgy látja: több okból is aggályos a
Magyarországon nemrégiben elfogadott szabályozás.
Kérdéses, hogy az új törvény összhangban van-e a nemzetközi
emberi jogi normákkal és az uniós joggal, például a gyülekezési és
az egyesülési szabadság vagy az EU négy alapszabadságának - a
személyek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának -
biztosítása terén - közölte Michael O'Flaherty, aki szerint a
szabályozás a közügyekben való részvétel jogát is korlátozza.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy bár a magyarországi fejlemények
"a legfrissebbek és a legdrámaiabbak", a civil szervezetek (NGO)
finanszírozásával kapcsolatban más uniós tagállamokban is vannak
problémák.
Hozzátette: a "külföldről finanszírozott" címkét megkapó NGO-k
gyanússá válnak, ami növeli a kockázatát, hogy fizikai támadás érje
ezen szervezetek dolgozóit.
Az új magyar törvény értelmében az NGO-k kötelesek lesznek
bejelenteni a bíróságon és feltüntetni a kiadványaikon, ha a
külföldről származó támogatásuk egy évben elérte a 7,2 millió
forintot.