Deutsch: júniusban útjára indulhat a Digitális jólét program 2.0
Budapest, 2017. május 25., csütörtök (MTI) - Júniusban útjára indulhat a Digitális jólét program (DJP) 2.0, és még idén az okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódóan legalább öt-hat kísérleti, úgynevezett pilotprojektet akarnak elindítani - közölte a programért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a témában rendezett budapesti konferencián.
Deutsch Tamás azt mondta: a DJP bővítésének stratégiája
elkészült, legkésőbb júniusban megszülethet a kormánydöntés, és
csaknem két tucat új fejlesztési stratégia válhat a program részévé.
Hozzátette, hogy a digitális stratégia szerves része a polgárok
életminőségének a javításához hozzájáruló okosváros-fejlesztések
végrehajtása.
Hangsúlyozta: Magyarország sikere a versenyképesség javulása
nélkül nem képzelhető el, versenyképességi fordulatot pedig sikeres
digitalizáció nélkül nem lehet elérni.
Deutsch Tamás elmondta, az Európai Unió több mint félmilliárd
polgárának kétharmada városlakó, a városok az egyik legfontosabb
erőforrását jelentik az európai szociális és gazdasági modellnek,
Európa gyarapodásának, éppen ezért fontos minden, a városi
fejlesztést szolgáló elképzelés.
A miniszterelnöki biztos az okosváros-szolgáltatásokhoz szükség
van nemzetközi színvonalú digitális infrastruktúrára, megfelelő
digitális eszközökre és digitális szolgáltatásokra.
Közölte: a következő másfél évben megvalósul a városok
működtetése, valamint a fejlesztési koncepció kidolgozása és
végrehajtása szempontjából kulcsfontosságú személyi kör képzése.
Deutsch Tamás kiemelte azt is, hogy az okosvárosi fejlesztések
nem korlátozódnak a kisvárosokra, községekre, térségekre és
turisztikai régiókra is kiterjednek. A fejlesztések megvalósításához
szükséges források rendelkezésre állnak, illetve rendelkezésre
állnak majd - tette hozzá.
A digitális infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban elmondta,
hogy 2017 végére Magyarországon 100 százalékos lesz a 4G-s
mobilinternet-lefedettség, jelenleg ez az arány 93-95 százalék.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára
arról beszélt, hogy az országos és a helyi politika soha nem
engedheti át az informatikai cégeknek annak meghatározását, milyen
lépések során kell a településeket okosvárossá tenni, hiszen ez a
folyamat elsődlegesen az emberekről szól. Tehát a mindenkori
politika felelőssége és feladata meghatározni a célokat és
eszközöket a fejlesztéshez - mondta.
Kijelentette: a tudatos tervezés- amelynek a célja a közösség
életének javítása - alapfeltétele a sikeres smartcity-megoldásoknak.
Csepreghy Nándor elmondta, hogy a Modern Városok Program az
okosváros-fejlesztést alapozza meg. A jelenlegi kormányzat az
önkormányzatokkal együttműködve olyan városfejlesztési programon
dolgozik, amely "elfelejti azt az országfejlesztési logikát,
amelyben volt egy főváros és volt a fővárosnak egy gazdasági és
demográfiai háttérországa abban a több mint nyolcmillió emberben,
aki Budapesten kívül él" - fogalmazott.
Hozzátette azt is, a modern Magyarország alapfeltétele az, hogy
a vidék legalább olyan fejlesztési lehetőségeket kapjon, mint
amilyeneket 1990 óta Budapest is megkapott a mindenkori
kormányzatoktól.
Az Informatika a Társadalomért Egyesület által szervezett
tanácskozáson elhangzott, hogy az okosváros kifejezés egy olyan
települést vagy településcsoportot jelent, amely természeti és
épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a
területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági
hatékonyságát korszerű és innovatív információs technológiák
alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával
fejleszti.